Fontos kezdeményezést terjesztett be a Szerbiai Önálló Szakszervezetek Szövetsége a Szociális Gazdasági Tanácshoz (SES), hogy bizonyos betegségek esetén a betegszabadságon lévő munkavállalók kapjanak a fizetésük száz százalékával megegyező térítést, a munkáltatók viszont azt üzenték, hogy szigorúbban kellene ellenőrizni azokat, akik betegszabadságon vannak, írja a Blic Biznis.

Szerbiai Önálló Szakszervezetek Szövetsége – egész konkrétan az Oktatási Szakszervezet – a közelmúltban kezdeményezte a Szociális Gazdasági Tanácsnál, hogy azok a munkavállalók, akik rosszindulatú daganatos betegségben szenvednek, a gyógykezelésük teljes idejére kapják meg a fizetésük 100 százalékának megfelelő juttatást. Ezt a Politika napilapnak Ljubisav Orbović, a Szerbiai Önálló Szakszervezetek Szövetségének elnöke erősítette meg, és elmondta, a súlyos betegségben szenvedőknek már most is a fizetésük 100 százalékának megfelelő összeg jár, de csak a betegszabadság első hónapjában, azután viszont 35 százalékkal kevesebbet kapnak.

„Tudjuk, hogy az ilyen betegségben szenvedők sok pénzt költenek a gyógykezelésre, miközben a betegszabadság csökkenti a keresetüket, és nincs rendjén, hogy csak az első hónapban kapjanak száz százalékos összeget” – emelte ki Orbović és hozzátette a kezdeményezésre a munkaügyi és az egészségügyi minisztériumnak is reagálnia kell annak érdekében, hogy a törvénymódosításra sor kerülhessen.

Orbović szerint a javaslatot a tanácsban a munkáltatók sem ellenezték, ám ők azt vetették fel, hogy szigorúbban kellene ellenőrizni azokat, akik betegszabadságra mennek.