Hűvös, hideg vasárnapra ébredtünk, s bár a nappali hőmérséklet elérheti a 19 Celsius-fokot is, igazi őszies időjárásunk lesz az elkövetkező napokban. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzései szerint helyenként ködösek lesznek a reggeli és megjelennek az első fagyok.

Bánátban egész héten viharos lesz a szél, a legalacsonyabb hőmérséklet 0 és 10, a legmagasabb 16 és 19 Celsius-fok között alakul. Az előrejelzések szerint csak talajmenti fagyra kell számítani, de az ország dél-keleti részén a jövő héten kétméteres magasságban is 0 Celsius-fok alá csökkenhet a hőmérséklet.

A legmelegebb kedden lehet, ekkor 16 és 22 Celsius-fokig emelkedik a hőmérő higanyszála. Péntektől ismét felerősödik a košava.

Marko Čubrilo, az ország egyik legnépszerűbb amatőr meteorológusa azt mondja, kellemes, őszi időnk lesz, a hónap végétől viszont úgy tűnik, hogy jelentősen lehűlhet az idő. Október 26-a után egy anticiklon érkezik az országba, beborul az ég, eshet is, 28-a után pedig jelentősen csökkenhet a hőmérséklet. Csapadékra is lehet számítani, így a hegyekben leeshet az első őszi hó. Čubrilo szerint november elején hűvösebb lesz az átlagnál.

Prof. dr Aleksandar Valjarević és Ivan Ristić meteorológus szerint az elmúlt tíz év leghidegebb tele vár ránk. A minimális hőmérséklet elérheti a mínusz tíz fokot is, a fővárosban pedig január közepén és februárban 15 napig is kitarthat a jeges idő és havazni is fog. Hamarosan elkészül a Vajdaságra vonatkozó előrejelzés is, teszik hozzá.