Miután több késszúrással megsebesítette osztálytársnőjét a 14 éves fiú a szabadkai Széchenyi István Általános Iskolában, az első hírek arról szóltak, hogy a támadást követően elszökött és megpróbált elbújni az iskola épületében. A diákok azonban másként mesélték el szüleiknek a történetet. Szavaik szerint a tanárnő, akinek az óráján a támadás  történt, bezárta a fiút a tanterembe, elvette tőle a kést,  és megakadályozta, hogy másokat is megsebesítsen, írja a Blic.

A tanárok nem felelősek a történtekért, mondják a szülők, mert ha tudták volna, biztosan megakadályozták volna a fiút a tettében, mondják. A kérdés viszont az, hogy juthat be a diák az iskola épületébe úgy, hogy kés van nála.

A tizennégy éves támadót letartóztatta a rendőrség, előzetes letartóztatásban van, az ügyészség pedig gyilkossági kísérlet elkövetésének gyanúja miatt nyomoz.

Mindez pénteken a nulladik órán történt, amikor a fiú megjelent az órán, iskolatáska nélkül. Amikor a tanárnő megkérdezte tőle, miért nincs nála táska, azt mondta, hogy “más tervei vannak, amiket véghez kell, hogy vigyen”. Ekkor a fiú megtámadta az egyik lányt, aki háttal állt neki. Egyszer karon szúrta és négyszer lábon. A sérült kislányt a szerbtanárnő látta el, bekötötte a vérző sebeit, majd kórházba vitte. Kihívták a rendőrséget, a fiút pedig letartóztatták.

A Blic azt írja, hogy nem hivatalos információk szerint a támadó fiú nevelőszülőknél van és már kérte, hogy helyezzék el onnan és vigyék vissza a nevelőintézetbe.

A diákok szülei arról nyilatkoztak, hogy a fiú problémás volt, a Blic pedig úgy értesült, hogy kiváló eredményei vannak az iskolában, kitűnő tanuló.