A niši Szociális Központ eljárást indított a helyi alapfokú bíróságon a szülői jogok megvonása érdekében annak a 13 éves fiúnak a szülei ellen, aki tavaly Niška Banjában különös kegyetlenséggel megölte egyik kortársát. A niši alapfokú bíróság megerősítette a Tanjugnak, hogy a gyilkosságot elkövető fiú szülei ellen megindult az eljárás.

A média beszámolói szerint az eljárás alapja az, hogy a szülők ellen is nyomozás folyik a niši Felsőügyészségen, mivel felmerült a gyanú, hogy veszélyeztették a közbiztonságot. Az újságírók nem vehetnek részt ezen a tárgyaláson, miután a nyilvánosságot kizárták a kiskorú érintettsége miatt. A szülői jogok megvonása azt jelenti, hogy az apa és az anya többé nem felelős gyermekük neveléséért és felügyeletéért, de továbbra is kötelesek anyagilag gondoskodni róla.

Jelenleg a felső ügyészség folytat nyomozást annak megállapítására, hogy a szülők elhanyagolták-e gyermeküket, akinek hozzáférése volt hidegfegyverekhez, így például késekhez is.

Mića Simić, a meggyilkolt Andrej édesapja nem kívánta kommentálni az Alapfokú Bíróság előtt zajló eljárást a szülői jogok megvonásával kapcsolatban.

A Niška Banja-i fiú tavaly október 5-én késelte halálra egy hasonló korút társát, 37 késszúrást ejtve rajta. A gyanúsított fiú nem vonható büntetőjogi felelősségre, mivel kiskorú.