Mladen Petkovićot, az állami fegyvergyárak egykori igazgatóját szeptember 19-én tartóztatták le Kirgizisztánban, erősítette meg több forrás a Radar hetilapnak. Petković tavalyig a Szerb Haladó Párt (SNS) embereként vezette a két legfontosabb állami fegyvergyárat, a Krušikot és a Zastava fegyvergyárat.

Szerdán több mint egy hónappal Petković letartóztatása után, bejelentették, hogy Kirgizisztánban őriuetbe vették Aleksandar Simonovićot, a belgrádi Gépészmérnöki Kar professzorát is. A Szerb Külügyminisztérium megerősítette, hogy két szerb állampolgárt tartóztattak le Kirgizisztánban, és tájékoztatták erről a moszkvai szerb konzulátust, amely – a minisztérium közleménye szerint – „minden szükséges intézkedést és tevékenységet megtesz az ügy kapcsán”.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

A Radar értesülései szerint Mladen Petković az SNS politikusa volt Zimony községben.

2014 és 2018 között a valjevói Krušik fegyvergyár igazgatója volt, és ebben az időszakban kötötték a legvitatottabb, a gyár számára kimondottan előnytelen szerződéseket, amelyeket Aleksandar Obradović leplezett le. 2018-ban Petkovićot áthelyezték a kragujevaci Zastava fegyvergyár élére, ahol egészen 2023 májusáig tevékenykedett. Mindkét gyár, ahol Petković igazgató volt, rekordveszteségeket szenvedett el.

Emellett Petković igazgatói időszaka alatt jelentős módon növekedett a családjának vagyona, amiről a Radar szeptember végén részletesen írt.