Tizenöt perces csönd az áldozatokért, akik az újvidéki pályaudvar előtetőjének leomlása következtében veszették életüket, majd egy séta a város központjában – így nézett ki a február elsejei megmozdulás Zentán, amely ilyen formában immár a harmadik volt.

A zentai rendőrség ezúttal is magas színvonalon végezte a feladatát, a rendőrök leállították a forgalmat azokban az utcákban, ahol az egyetemisták mellett kiálló sétáltak, vagyis végig biztosították, hogy senkinek ne legyen bántódása, senki nem hajthasson a tömeg közé autóval. A séta során a bevásárlásukat végző polgárok közül többen is elkezdtek tapsolni és odakiabáltak a tüntetőknek, hogy: Hajrá, csak így tovább!

Zenta az egyetemistákkal van! (Videó)

A séta során a tömeg egy rövid időre megállt a Posta utcában a Szerb Haladó Párt székháza előtt, s egyikük „a SNS gyilkol, a VMSZ asszisztál” feliratot festette az aszfaltra, amit többen le is fotóztak, közben pedig azt skandákták, hogy „tolvajok” és, hogy „véres a kezetek”.

A séta végén a tömeg megtapsolta a rendőröket, majd Ljudmila Gubik Janković külön köszönetet mondott a csókaiaknak, akik közül többen is megjelentek a megmozduláson. A Bánátból érkezők közölték, hogy a jövő héten ők is számítanak a zentaiakra, amikor Csókán lesz hasonló rendezvény.

A Szabad Magyar Szó élőben közvetítette a megmozdulást: a videókat ide kattitva lehet megnézni.