A Szerbiai Ügyvédi Kamara (AKS) elfogadta a belgrádi Felsőbíróság döntését, amellyel részben semmissé tették az ügyvédek 30 napos munkabeszüntetésére vonatkozó határozatát, írja az N1.

A munkabeszüntetésről az AKS február 2-ai ülésén döntöttek a szabácsi (šabaci) kamara elfogadott javaslata nyomán, amely azt kezdeményezte, hogy az ügyvédek kizárólag azokban az ügyekben járjanak el, amelyekben elévülés miatt csorbulhatnak a polgárok jogai.

Ez volt érvényben hétfőn, kedden és szerdán egészen addig, amíg a Felsőbíróság ideiglenes intézkedést nem írt elő Mirka Stefanović ügyvéd keresete alapján.

Az ügyvédek harminc napra felfüggesztik a munkát

Vladimir Terzić, az AKS igazgatóbizottságának tagja az N1-nek nyilatkozva azt mondta, a bizottság több tagja is a szerdai ülésen azt javasolta, hogy a bírósági döntésre kétszer háromnapos teljes munkabeszüntetéssel reagáljanak úgy, mint amikor január 20-án a belgrádi Felsőbíróság ugyancsak megsemmisítette a hétnapos teljes munkabeszüntetésre vonatkozó döntést, ám ez a javaslat nem került elfogadásra.

A belgrádi Felsőbíróság arra utasította az ügyvédeket, hogy tartsák tiszteletben a minimum munkafolyamatok elvégzését az őrizetbe vett szemények esetében, a kiskorú bűnelkövetők elleni eljárásokban, ha a kiskorúak a sértettek, a családon belüli erőszak miatt folyó eljárásokban és akkor, ha ideiglenes intézkedést javasolnak.

Azt a javaslatot elutasították, hogy az ügyvédek a kiskorúak tartásdíjaival, a leleplezők védelmével kapcsolatos ügyekben, továbbá a diszkrimináció, a munkahelyi zaklatás és a csődeljárás eseteiben is eljárjanak, amelyek a törvény szerint sürgős ügyeknek számítanak.

Azt a javaslatot is elutasították, hogy a Szerbiai Ügyvédi Kamarának ideiglenes intézkedésként megtiltsák, hogy szervei révén az ország területén döntést hozhasson olyan munkabeszüntetésről, amelyben nincs előirányozva a minimum munkavégzés.