A Vajdasági Ügyvédi Kamara tiltakozását fejezte ki a belgrádi Felsőbíróság azon döntése miatt, amellyel részben semmissé tették az ügyvédek 30 napos munkabeszüntetésére vonatkozó határozatát, szerintük ugyanis ez a bírói gyakorlattal ellentétes módon meghozott döntés jogellenes, és azt nem az illetékes bíróság hozta meg – írja a 021.rs.

„Az ügyvédek a tiltakozással és a munkabeszüntetésről szóló döntéssel éppen a bírói döntéshozás függetlenségét követelik, és azt, hogy a törvény előtt párthovatartozástól függetlenül mindenki egyenlő legyen. A Szerbiai Ügyvédi Kamara által a hallgatóknak biztosított, fenntartások nélküli támogatás az ügyvédi hivatás függetlenségéből fakadó reakció, ugyanakkor rámutat a jogállamiság hiányára Szerbiában” – jelentette be a Vajdasági Ügyvédi Kamara.

A kamara hozzátette: vizsgálatot és büntetőjogi felelősségre vonást követelnek mindazokat illetően, akik a tiltakozások során megtámadták a diákokat, és azok ellen is, akik ilyen támadásokra buzdítottak. Ezen felül a vasút és egyéb infrastrukturális létesítmények építése, és különösen az újvidéki pályaudvar újjáépítése kapcsán korrupcióban érintettek felelősségre vonását is követelik.

„Felszólítjuk a végrehajtó hatalom legmagasabb szintű képviselőit és a többi politikai szereplőt, hogy térjenek vissza a törvényben meghatározott jogkörükhöz, és sürgősen kezdjenek el dolgozni a független igazságszolgáltatás, a független ügyészség létrehozásán, valamint olyan intézmények kiépítésén, amelyek a polgárok és nem a politikai hatalom birtokosainak javára működnek. Felszólítjuk a bíróságokat és az ügyészségeket is, hogy ne engedjenek a nyomásnak, és hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt, hogy teljes kapacitással folytathassák a törvénynek megfelelő munkavégzésüket” – áll a Vajdasági Ügyvédi Kamara közleményében.

Elfogadták a bíróság döntését, az ügyvédek nem tiltakozhatnak teljes munkabeszüntetéssel