Az Aleksandar Vučić szerb elnök szolgálati autójával történt biztonsági incidens nem volt véletlen, jelentette ki Miroslav Bjegović közlekedésbiztonsági szakember.
„Nem beszélhetünk véletlenről, hogy a gumiabroncs csak úgy magától felrobban. Úgy gondolom, erre különböző dolgok is befolyással voltak. Ebben a szituációban az egyetlen jó dolog az, hogy a jármű nem az autópályán volt, ahol sokkal nagyobb a sebesség, mert valószínűleg az autó felborult volna, és a következmények sokkal súlyosabbak lehettek volna az elnök testi épségére és életére nézve” – emelte ki a szakember a Tanjug hírügynökségnek nyilatkozva.
Bjegović közölte, hogy az incidenst követően jó volt a a biztonsági rendszer reakciója, hogy az államfő védelmét a legmagasabb szintre emelték, mindaddig, amíg meg nem állapítják, hogyan került sor erre a biztonságot veszélyeztető incidensre.
Arra a kérdésre, hogy mi az eljárás, és, hogy a védett személynek a középső kocsiban kell-e ülnie, Bjegović azt monda, habár a bevett gyakorlat szerint a védett személy a járműoszlop közepén ül, ez nem törvényszerű, mivel az, akinek esetleg rossz szándéka van, akkor tudja, hogy a védett személy a középső járműben van.
Hozzátette, semmi szokatlan sincs abban, hogy ez alkalommal Vučić elnök a legelső autóban ült, sőt ez bizonyos esetekben kívánatos is.
„A másik, amit mulasztásként értékelek az az, hogy amikor megállt a járműoszlop, majd kiszállt a sofőr és az elnök kísérője, akkor a gumiabroncsot figyelték és háttal fordultak a szembejövő forgalomnak. A felvételen látható, hogy szemből jött egy jármű, amit gyakorlatilag észre sem vettek” – mutatott rá a szakember.
Bjegović szerint abban a pillanatban nem volt jó az elnök biztonsági szolgálatának a reakciója, és kiemelte, ez olyan mulasztás, aminek nem lett volna szabad megtörténnie, hiszen oldalt, a bozótokban bárki várhatott volna arra a járműre.
Elmondása szerint az országban zajló aktuális történésekre való tekintettel nem lenne meglepő a merényletkísérlet sem, és emlékeztetett arra, hogy amikor a kormányfő utazott egy járműoszlopban, akkor egy fát döntöttek az úttestre.
Rendkívüli hír: A bánáti utakon kiszakadt Vučić autójának a kereke (Videóval)

