Az államnak el kell indítania a legtöbb állami iskola teljes privatizációját, mind az alap- mind a középiskolák tekintetében, másrészt pedig támogatnia kell és elő kell mozdítania a minél több magániskola megnyitását, véli a Szerb Haladó Párt (SNS) elnökségének tagja, Vladimir Đukanović

„Ez az ötlet ugyanolyan módon vonatkozik az egyetemekre is. Minél nagyobb versenyt kell létrehozni, minél több egyetemet kell működtetni, a fakultásoknak versenyezniük kell a tanterv minőségével, és akkor többet nem lesz ilyen, hogy működik vagy nem működik” – írta Đukanović a Politika című napilap mai számában megjelent szerzői cikkében.

Hozzátette, hogy „a pedagógusok politikai aktivizmusa átvette a vezető szerepet a pedagógusok kulcsfontosságú szerepével szemben, ami az lenne, hogy órát tartsanak a gyerekeknek”.

Szavai szerint „a privatizációs rendszert a színházakra is alkalmazni kell, vagyis állami rendszerben csak a Nemzeti Színházat kell megtartani és minden más színházat privatizálni kell”.

„Nincs szükség arra, hogy az állam több pénzt ömlesszen a színházakba, sokkal inkább arra van szükség, hogy a színészek Szerbia szerte játsszanak, így keresve pénzt a saját előadásaikért, és a színdarabok minőségével vonzzák a közönséget” – hangsúlyozta Đukanović.

Hozzátette, hogy privatizálni kell mindent, amit privatizálni lehet, vagy partnerséget kell bevezetni.

„Bizonyítást nyert, hogy mindaz, amit privatizáltunk vagy partnerségi rendszerbe vontunk, sokkal jobban működik, tudjuk a rendet, pontosan ismerjük a kötelezettségeket, és minden tökéletesen működik. Az állami rendszerben pedig rengeteg hanyagságot látunk, amit a tanári szakszervezetek sztrájkjai is jól mutatnak” – mondta Đukanović.