A belügyminisztérium munkatársai hat személyt vettek őrizetbe, akiket azzal gyanúsítanak, hogy gyermekek kizsákmányolásával készült pornográf felvételeket szereztek be és tároltak.
A közlemény szerint a gyanúsítottak huzamosabb időn keresztül töltöttek le, tároltak és osztottak meg másokkal olyan tartalmakat, amelyek gyermekek pornográf célokra történő kihasználásával keletkeztek.
A gyanú szerint a közösségi oldalakon, álprofilokról léptek kapcsolatba fiatalkorúakkal, akiknek pornográf tartalmú fényképeket és videókat küldtek, és akiktől gyermekek kizsákmányolásával készült pornográf felvételeket szereztek be.
A gyanúsítottaknál tartott házkutatás során, a számítógépeikbe és számítástechnikai eszközeikbe történő betekintés során több tíz gigabájtnyi multimédiás fájlt, fényképeket és videókat találtak, amelyek gyermekek szexuális kizsákmányolásával készültek.
A közlemény szerint a letartóztatásokra március 3. éa 13. között került sor az Armageddon akció folytatásaként.
A.V, I.G, M.D, M.V. és M.J. gyanúsítottakat 48 órára őrizetbe vették, majd büntetőfeljelentés mellett az illetékes ügyész elé állítják, míg J.J. gyanúsítottat már fel is jelentették és az ügyész elé állították.

