Nem gondolta volna, hogy „a rezsim ennyire ostoba”, mondta a szombati tüntetésen történt incidensről, amely megszakította a 15 perces csendet, az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karának professzora, Bojan Pajtić az N1-nek adott interjújában. Véleménye szerint ezzel „drasztikusan felgyorsította saját bukását, radikalizálta az embereket, és megmutatta nekik, hogy kész akár ellenfelei életére és egészségére is rátámadni”.

Bojan Pajtić a múlt héten, a tüntetés előtt meg volt győződve arról, hogy a hatalom nem meri majd megtámadni a tömeget. Március 15. után viszont azt mondja, nem hitte volna, hogy a hatalom képviselői ennyire ostobák.

„Nem tudok eufemizmust használni erre, mert ez valóban egy idióta lépés volt. Teljesen radikalizálták a helyzetet Szerbiában, és lehet, hogy ezt még fel sem fogták. Az, ami Újvidéken, Obrenovacon, Kragujevácon történik, még mindig békésnek mondható ahhoz képest, ami abból következik majd, hogy hangágyút vagy bármilyen más eszközt vetettek be. Ők drasztikusan és drámaian felgyorsították a saját bukásukat” – értékelte Pajtić.

Szerinte ez a következő napokban lesz igazán látható, emlékeztetve arra, hogy amikor a buszmegálló tetőszerkezete leomlott, az embereknek is kellett néhány nap, mire reagáltak tüntetésekkel és blokádokkal.

„Az emberek ráébrednek majd, hogy egy olyan rezsimmel van dolguk, amely abszolút hajlandó veszélyeztetni a szerbiai polgárok életét. Hiszen az a hangágyú, a kődobálás, a káosz, a pánik, amely kitört volna, ha a diákok nem reagálnak villámgyorsan – akiknek, ahogy hallom, a csendőrség is segített –, biztosan emberéleteket követelt volna. Nem kérdés, hogy ha több százezer ember van az utcán, és kitör egy pánik, akkor valaki meghal. Ott gyerekek is voltak” – emlékeztetett.

Miért hinnénk a saját szemünknek és fülünknek, és nem Vučić, Vučević és Dačić „igazságimádóinak”?

A tüntetésen részt vevő és különböző egészségügyi intézményekhez forduló betegekről szólva Pajtić azt mondta, hogy egyértelműen nagy számú emberről van szó.

Miloš Vučević miniszterelnök szerint azonban az orvosok hazudnak és hamis diagnózisokat írnak.

„Miért is hinnénk több ezer tanúnak, a saját szemünknek és fülünknek, hiszen mindannyian láttuk a felvételeket? Miért hinnénk saját magunknak, és nem Vučić, Vučević és Dačić ‘igazságimádóinak’? Ez a hatalom 13 éve hazugságokkal kormányoz, hát persze, hogy most is hazudni fognak” – tette fel a kérdést Pajtić.

Hozzátette, hogy a hatalom saját magának ártott, és most pánikban van.

„Hazudnak a bűncselekményről, amelyet megkíséreltek elkövetni több százezer szerbiai polgár ellen. Most már a nemzetközi közösség is érintett, és mindenki számára világos, hogy ez a rezsim (amely nemcsak a választásokat lopta el) kész arra, hogy rátámadjon a békés tüntetők életére és egészségére, miközben azok a vasútállomáson történt tragédia áldozataira emlékeztek” – mondta.

A rezsim napjai meg vannak számlálva, a polgárok nem engedik, hogy Szerbia börtönné váljon

A Vučević által bejelentett FSZB- és FBI-vizsgálat kapcsán Pajtić kiemelte azt, amit már szakértők és elemzők is elmondtak: a hangágyú használatát nem lehet könnyen bizonyítani.

„Csak az lenne ennél is ostobább, ha azt mondanák, hogy mindenkit, aki azt állítja, hogy ki volt téve ennek a fegyvernek – bárhogy is nevezzék –, hazugságvizsgálatra hívnak. Aztán a saját poligráfunkkal megállapítjuk, hogy hazudunk. Ez egy hazugokból, bűnözőkből és maffiózókból álló hatalom, amelynek lejárt az ideje, de amely – mint minden maffiózó és bűnöző – az utolsó pillanatig nem akarja békés úton átadni a hatalmat” – mondta Pajtić.

Szerinte ennek a hatalomnak a „napjai és hónapjai meg vannak számlálva”, és Szerbiában az embereknek van annyi műveltségük, hogy nem engedik, hogy az ország „Észak-Koreává és börtönné váljon”. Véleménye szerint ezt bizonyítja a szombaton Belgrád utcáira vonuló impozáns tömeg is.

Kit vonhatnak felelősségre „álhírek” miatt? Semmi sem történhet a legfelsőbb jóváhagyás nélkül

Arra a kérdésre, hogy kiket érinthetnek a hangágyúról „álhíreket terjesztők” elleni jogi fenyegetések, Pajtić azt mondta, hogy nem lehet valamit álhírnek nevezni, ha saját szemünkkel látjuk, hogy megtörtént.

„Egyetlen komoly bíró sem (márpedig az igazságszolgáltatásban dolgozók túlnyomó többsége tisztában van az eseményekkel, van bennük empátia és józan ész) fog olyan döntést hozni vagy elítélni valakit azért, mert azt mondta, hogy fejfájást, halláskárosodást szenvedett el, vagy hogy a pacemakere leállt a hang- vagy lökéshullám miatt, bármi is történt. Hiszem, hogy előbb a tényfeltáró újságírók fogják kideríteni az igazságot, mint az állami szervek, amelyek vagy közvetlenül felelősek azért, ami történt, vagy eltűrték azt” – vélekedett Pajtić.

Hangsúlyozta, hogy Vučićnak és Dačićnak tudniuk kellett, mi történt, mert semmi sem történhetett volna a legfelsőbb vezetés jóváhagyása nélkül.

„Ez egy összehangolt akció volt, egy kísérlet arra, hogy pánikot, tülekedést és zavargást idézzenek elő, hogy aztán az erőszakért a ‘csőcseléket’ tegyék felelőssé – holott mindannyian láthattuk, hogy ott Szerbia legkiválóbb polgárai voltak jelen. Mindezt azonban sikerült elkerülni a diákok lélekjelenlétének és hihetetlen szervezettségének köszönhetően, és ma már csak a lényegről beszélünk: a rezsim tiltott fegyvert vetett be Szerbia polgárai ellen” – mondta Pajtić.

Nincs elméleti esély arra, hogy Vučić me feleljen a tetteiért

Az elmúlt hónapokban Vučić volt az első, aki azt állította, hogy az előtetőt nem újították fel, hogy a diákok boxerrel ütötték meg a rendőrt az RTS épülete előtt… Ezenkívül elnöki mentelmi joga is van.

Arra a kérdésre, hogy óvatosabban fogalmazna-e, ha tudná, hogy felelősségre vonhatják a szavaiért, Pajtić úgy válaszolt, hogy „egy teljesen irracionális emberről van szó”.

„Gyáva, de azt hiszi, hogy érinthetetlen, és nem kell majd felelnie a törvény előtt. De hadd mondjam el: olyan emberek veszik körül, akik hozzá hasonlóak, és amint az SZHP bukni kezd, azonnal beszélni fognak arról, mi történt, és őt fogják hibáztatni. Ebben az értelemben még elméleti esély sincs arra, hogy ne feleljen a számos bűncselekményért, amit elkövetett” – zárta gondolatait Pajtić.

Az újvidéki helyzet

Az újvidéki képviselő-testület épületének blokádjáról és arról, hogy az az állítólagosan jogsértő módon összehívott, 160 napirendi ponttal rendelkező ülés miatt történt-e, vagy a belgrádi tüntetésen használt hangtól, Bojan Pajtić úgy vélekedett, hogy ezek együttes hatása érvényesül.

„Bárhogy is hívták ezt az eszközt, és bárki is használta, egyértelmű, hogy a rezsim közvetlenül vagy közvetve érintett volt az állampolgárok elleni erőszakban és a közveszély okozásában, ami bűncselekmény. Ez radikalizálta Szerbia polgárait, nem pedig megfélemlítette őket. Teljesen az ellenkező hatást érték el”, mondta.

Közben érkeznek a felvételek a vasútállomás belső teréből is, amelyekből kiderül, hogy az előtető leomlásának pillanatában egy építési területről volt szó, amelynek a megközelítését meg kellett volna tiltani. Nyilvánvaló, hogy az, aki nem tiltotta meg a belépést az építési területre, közvetlen felelősséget visel 15 ember haláláért és két ember súlyos sérüléséért, hangsúlyozta a Jogtudományi Kar professzora.

Mindez együtt azt mutatja, hogy ebben a rezsimben az emberi élet teljesen jelentéktelen, ha olyan emberek életéről van szó, akik nem támogatják őket, vagy kritikusan gondolkodnak – véli Pajtić.

__________________________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!