A mögöttünk álló hétvégén a szabadkai közlekedési rendőrség emberei hat sofőrt zártak ki a forgalomból súlyos közlekedési vétség miatt, egyebek közt alkohol és drog hatása alatt, vagy jogosítvány nélkül történő gépjárművezetés miatt.

Topolya közelében két sofőr szervezetében is 1,26 ezrelék alkoholt mutatott ki a szonda, közülük egyik úgy ült volán mögé, hogy előzőleg a gépjárművezetéstől is eltiltották.

Szabadkán egy próbajogosítványos sofőr 2.0 ezrelék alkoholszinttel a vérében autózott, egy másik sofőr pedig, akinek jogosítványa sem volt, 1,53 ezreléket fújt.

Egy kerékpárost is elfogtak, akinek szervezetében 2,23 ezrelék alkohol volt.

A legdurvább szabálysértést egy Kia márkájú autó sofőrje követte el, aki amfetamin és alkohol hatása alatt, jogosítvány nélkül vezette a járművet, ami le sem volt regisztrálva.

Mindannyiukat az őrszobára kísérték és eljárást indítanak ellenük.

Illusztráció (N1)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!