A haladók továbbra is kiárusítják Szerbiát. A semmiért. Ezúttal a montenegrói tengerparton fekvő Prčnje üdülőhelyen van a sor, amely Kikinda város tulajdonában van – mondta Tanja Bogaroški, a Szabadság és Igazságosság Pártjának elnökségi tagja.

„A városi üdülő nem a vezetőség egyes tagjainak magántulajdona, hanem Kikinda összes polgárának közös tulajdona, akik évtizedek óta használják. Nevetséges pénzért történő eladása, amelyet „szükséges megoldásként” állítanak be, valójában az közpénzek évekig tartó hanyag kezelésének következménye” – mondja Bogaroški.

Az SSP tagja rámutat, hogy a város költségvetése meghaladja a 3 milliárd dinárt, de azt várhatóan már májusban módosítani kell, Kikinda város számlája pedig néhány napig még zárolva is volt.

„A hivatalos jelentések egyértelműen rámutatnak a szabálytalanságokra és a városi költségvetésből való szisztematikus pénzkivonásra. Pontosan ezt vizsgáljuk most” – jelentette ki Bogaroški, és feltette a kérdést, hogy valóban nincs-e Kikindának egyetlen rátermett embere sem, aki minőségi projektet tudna létrehozni, amivel például a Munkaügyi Minisztériumához pályázhatna üdülésre. Elmondta, hogy ilyen gyakorlat már létezik, ugyanis a rafailovići üdülőhelyet 2020-ban egy pályázatnak köszönhetően újították fel, ahol évente több mint 1500 gyermek nyaral, és nyilvánosan feltette a kérdést, hogy miért nem akarja Mladen Bogdan polgármester, hogy az üdülőhely a gyermekek, a szociális védelemben részesülők, valamint a különleges igényű emberek részére biztosíthasson nyaralási lehetőséget.

„Ezt a döntést nem szabad zárt ajtók mögött meghozni. Sürgős nyilvános meghallgatást követelünk, ahol Kikinda polgárai kifejthetik véleményüket arról, hogy akarják-e, hogy az üdülőhelyet – amelyet előttünk generációk finanszíroztak – korrupt eljárással adják el személyes haszonszerzés céljából, és hogy abból fedezzék a jelenlegi vezetés felelőtlensége miatt felhalmozott adósságokat. Kikinda polgárainak joguk van dönteni” – zárta Bogaroški.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!