A NASA Curiosity nevű Mars-járója már 13 éve szeli a kilométereket a vörös bolygó felszínén, mostanáig pedig összesen már 34 kilométert tett meg. A célja, hogy bizonyítékokat gyűjtsön arról, hogy a Marson egykoron jelen lehetett az élet. Most egy újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a NASA projektje, a közelmúltban tett felfedezése ugyanis választ adhat arra a régóta fennálló kérdésre, hogy mi történt a Mars légkörével évmilliárdokkal ezelőtt, és hogyan változhatott a bolygó nedves világból száraz sivataggá, írja tudományos szaklapok alapján a hvg.hu.
A Curiosity nemrégiben nagy szénlerakódásokat fedezett fel a Mount Sharp nevű terület szulfátban gazdag rétegeiben. Ez a Mars egyik becsapódási medencéjében, a Gale-kráterben található. A Science című tudományos folyóiratban megjelent publikációba a kutatók azt írták, a Curiosity három különböző helyről vett mintákat, az elemzés pedig bőséges szideritet tárt fel a mintában. Ez egy karbonátásvány, amely eddig hiányzó darabja volt a Mars egykor nedves, lakható felszínére szolgáló bizonyítékoknak.
A víz és a szén-dioxid reakcióba lépve karbonátásványok keletkeznek. A feltételezések szerint a Mars légköre korábban szén-dioxidban gazdag volt, aminek köszönhetően folyékony víz volt a felszínén. Vagyis, ha víz és szén-dioxid is volt a bolygón, akkor korbanátásványoknak kellett keletkezniük. Csakhogy a korábbi felfedezések nem találtak eleget ahhoz, hogy megerősítsék ezt az elméletet. A Curiositynak azonban most ezt sikerült igazolnia.
Benjamin Tutolo, a kanadai Calgary Egyetem tudósa, a tanulmány vezető szerzője szerint a mostani felfedezés áttörést jelent a Mars geológiai és légköri evolúciójának megértésében. A szakember szerint a mostani felfedezés egyértelművé tette, hogy a korábbi, a bolygó lakhatóságára vonatkozó modellek helyesek voltak.
Ahogy a Mars légköre idővel elvékonyodott, a szén-dioxid kőzetté alakult. A szén-dioxid egészen addig melegítette a bolygót, de amikor szideritként kezdett kicsapódni, a bolygó elkezdett lehűlni, a felszíni víz pedig már nem tudott megmaradni.
Mivel a karbonátásványt a felszín alatt találták, a szakemberek szerint más ásványok takarhatták el azt eddig az infravörös kamerák elől, ami jól magyarázza, miért nem találtak eddig bizonyítékot a jelenlétére.
A szakemberek szerint a mostani felfedezés azt is segíthet megérteni, miért alakult nagyon másként a Föld és a Mars sorsa.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

