Aleksandar Vučić bejelentése, miszerint a bérek és nyugdíjak kisebb mértékben fognak emelkedni, mint ahogy azt korábban tervezték, nem a diákblokádokkal van összefüggésben, hanem azzal, hogy a jelenlegi gazdasági növekedési modell elérte a maximumot, és nincs elegendő pénz a költségvetésben, ezt Goran Radosavljević közgazdász nyilatkozta, aki szerint ez az oka annak is, hogy az állam már öt éve folyamatosan eladósodik, írja a Beta.

Úgy véli, Vučić ezzel a kijelentéssel megfélemlíti a választókat, azt sugallva, hogy ha nem a Szerb Haladó Pártra (SNS) szavaznak, akkor egy új kormány nem fogja emelni a béreket és nyugdíjakat.

„Ha a bérek és nyugdíjak emelését a szerb kormány valamilyen hivatalos dokumentumban fogadta el, és nem csak Aleksandar Vučić elnök fantáziájának a terméke, akkor neki kellene megmagyaráznia, miért tervezett ekkora mértékű növekedést, ha ehhez nem társul arányos GDP-növekedési terv is” – nyilatkozta Radosavljević a Beta hírügynökségnek.

Vučić tegnap, a Miloš Veliki autópálya Preljina–Požega szakaszán tett látogatása során azt mondta, hogy a blokádok, amelyekkel a „blokádolók” fél éven át rombolták Szerbiát, lehetetlenné tették a bérek és nyugdíjak olyan mértékű emelését, mint amilyen blokád nélkül lehetséges lett volna.

„Nem lesz bér- és nyugdíjcsökkentés, de a növekedés kisebb lesz, mint lehetett volna. Ha például 10 százalékkal tudtuk volna emelni a béreket, most csak 8 százalékkal fogjuk tudni; ha 5 százalékkal tudtuk volna növelni a nyugdíjakat, most csak 4 százalékos lesz az emelés” – mondta Vučić.

Radosavljević szerint a valóság az, hogy Szerbia gazdasági növekedése idén kisebb lesz, mint amire számítottak.

„Ennek oka nem a diákok tiltakozása, hanem a világgazdaság általános lassulása, amelyre már régóta figyelmeztet a Nemzetközi Valutaalap (IMF), és ez Szerbiát is érinteni fogja” – tette hozzá.

Kiemelte, hogy a szerb gazdasági modell, amely állami támogatásokkal és olcsó munkaerővel próbált befektetőket vonzani, elérte a korlátait – amire többek között a Fiskális Tanács is régóta figyelmeztetett.

Radosavljević rámutatott arra is, hogy Szerbiában gyakorlatilag már nincs sem elérhető munkaerő, sem olcsó munkaerő.

„Ez a fajta gazdasági növekedés egy hibás modell alkalmazásának az eredménye, amelyhez hozzájárul a világgazdasági lassulás is. Az állam feladata az, hogy munkát és megélhetést biztosítson a polgároknak, nem pedig az, hogy az emberek a pártba, (Szerb Haladó Párt) való belépés révén jussanak álláshoz. Amikor a polgárok dolgoznak, adók és járulékok formájában töltik fel a költségvetést, és ez az egyetlen egészséges fejlődési modell” – fogalmazott Radosavljević.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!