2024 márciusában, harmadikos gimnazistaként sikerült megnyernem a Podolszki József publicisztikai pályázatot, amelyre magyartanárom, Herédi Károly javaslatára neveztem be. Ez azért volt különleges pillanat számomra, mert korábban sosem foglalkoztam publicisztikával – kis túlzással azt sem tudtam, mi az. Egy dolog azonban mindig is nagyon könnyen ment nekem: a kérdezés.
Miután a Podolszki-pályázat győztesének mondhattam magam, és kedvet is kaptam az újságíráshoz, nem kezdtem el azonnal cikkeket gyártani. Évente néhány írásom jelent meg szülőfalum lapjában, a Szó-Beszédben.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Ekkoriban fogalmazódott meg bennem az is, hogy van egy olyan aktuális téma Szerbiában, amelyről a vajdasági magyar médiumok nagy része nem beszél, és amelyről nem is tudósít: a diáktüntetések.
Nem tudtam mást tenni: interjút készítettem Greguss Lillával, aki akkoriban rendszeresen részt vett ezeken a megmozdulásokon. Már akkor gyanús volt számomra, hogy az interjú lényegében sehol sem jelent meg, nem kapott nagyobb visszhangot, és nem is váltott ki különösebb érdeklődést. Ennek következtében ugyanis alig néhány emberhez juthatott el.
2026 nyarán már a második évemre készülő politológushallgató voltam a Szegedi Tudományegyetemen. Ekkorra már egyértelművé vált számomra, hogy újságírással szeretnék foglalkozni, hiszen a kérdések csak gyűltek és gyűltek bennem. Sok kérdésem volt, és dörzsöltebb is lettem, mint gimnazistaként voltam. Elkezdtem azon gondolkodni, hogy ideje lenne valahol elhelyezkednem. Ekkor került először képbe a Szabad Magyar Szó, amelynek szép lassan a történetét is megismertem.
A Szabad Magyar Szó szinte az egyetlen vajdasági lap volt számomra, amely egyetemistaként lehetőséget adott az alkotásra és a szakmai tapasztalatszerzésre. Úgy gondolom, hogy Tőke János és Tómó Margaréta mentorálása alatt többet tanultam az újságírásról, mint amennyit az azt megelőző egész életem során.
Szép lassan megismertem a lap történetét és írói múltját is. Azt gondolom, hogy a Szabad Magyar Szó képviseli leginkább a klasszikus újságírás értékeit Vajdaságban. Egyetemistaként azt kérdezek, amit akarok, attól, akitől akarok – ezt vajon melyik főszerkesztő engedné még meg?
Azt hiszem, ezzel mindent elmondtam. Bár az utam során sok kétségem volt, jelenleg úgy érzem, a helyemre kerültem.
Isten éltesse a Szabad Magyar Szót és a szabadmagyarszósokat!
Dévity Tamás
