Letartóztattak egy férfit a japán Oszaka városában, miután állítólag autójával hét iskolás gyerek közé hajtott, írja a 444.hu külföldi hírforrások alapján.

A helyi média beszámolói szerint szándékosan tehette. Hét gyerek sérült meg, ők épp hazafelé tartottak az iskolából, amikor az autó elütötte őket. Kórházba szállították őket, mind a heten eszméletüknél voltak – számolt be róla az NHK közszolgálati média és más források.

Az autó „cikkcakkban” haladt, miközben elütötte a gyerekeket, egy lány „vérben úszott, más gyerekeknek pedig úgy tűnt, horzsolásaik voltak” – mondta egy szemtanú a Nippon TV-nek.

A rendőrség egyelőre nem erősítette meg a híreket. A sofőr „sebészi maszkot viselt, és úgy tűnt, sokkban van”, miután a tanárok kirángatták az autóból – idézett egy szemtanút szintén a Nippon TV. Annyit tudni róla, hogy 28 éves férfi, aki Tokióban él, és az oszakai rendőrség gyilkossági kísérlet gyanújával tartja fogva. Az NHK szerint beismerte a vádakat a rendőrségen, és azt mondta: „Mindenből elegem volt, ezért hajtottam közéjük az autóval, hogy megöljek valakit.”

A nyitókép illusztráció (Wikimedia commons)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!