A Nagybecskerek községben történt halálos motorbalesetet követően a rendőrök letartóztatták S.Z. 72 éves Pancsova környéki lakost.

A balesetben két személy sérült meg.

Az őrizetbe vett férfit a közlekedés biztonsága ellenit minősített bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják, közölte a zrenjaninski.com portál.

A gyanú szerint a férfi csütörtökön 12:10 körül Óécska és Perlasz között BMW márkájú autójával elütött egy motorost. A Suzuki motor 62 éves vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

S.Z. gyanúsítottat 48 órás őrizet alá helyezték, a nagybecskereki alapfokú ügyészségen indul ellene büntetőeljárás.

Halálos motorbaleset történt Bánátban


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!