Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke szerint „az állami intézmények egy hányada is részt vesz a színes forradalomban”, de az állam győzni fog, mert ragaszkodik minden törvényszegő felelősségre vonásához, írja az N1.
„Ebben a színes forradalomban az állami intézmények számos része is szerepet játszik. Nem csak az állami intézményeken kívüli emberekről van szó, hanem olyanokról is, akik állami intézményekben helyezkedtek el, és akik érdekes módon, leggyakrabban az – ahogy ők nevezik – »autokrata Aleksandar Vučić« mandátuma alatt fejlődtek vagy váltak azzá, amik” – nyilatkozta Vučević a TV Prvának.
Szerinte „nagyszerű szakmai lehetőséget kaptak, fejlődtek, és most természetesen aktívan részt vettek a színes forradalomban. De az állam győzni fog, ha türelemmel, elszántsággal és kitartással felelősségre vonja mindazokat, akik megsértették a szabályokat.”
„A kérdés az, hogy a bíró miért engedte szabadon Patrik Drid, az Újvidéki Testnevelési Kar dékánjának támadóját. A rendőrség elvégezte a dolgát, az ügyész kezdeményezte az eljárást, majd a bíró úgy döntött, hogy a dékán támadójának szabadlábon kell védekeznie” – mondta Vučević.
A rendőrség megverte Katarinát, aki Strasbourgig kerékpározott a társaival
„Azok a fiúk, akik védték a párthelyiségeinket, majd valami ostobaságot műveltek azzal, hogy fizikai konfliktusba keveredtek a párthelyiségünk előtt álló blokádolókkal, ma is őrizetben vannak – ez január végén történt, azt az illetőt pedig, aki megpróbálta meglincselni a dékánt, azonnal szabadon engedték” – mondta az SZHP elnöke.
Miloš Vučević (Beta)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

