Nikola Lakić ügyvéd kijelentette, hogy Aleksandar Vučić szerb elnök a Miamiban tett látogatása során több súlyos bűncselekményt is elkövetett.

Hangsúlyozta, hogyha nyomozást indítanának Vučić ellen, akkor teljesen bizonyos, hogy nem úszná meg 20 évnél kevesebb börtönbüntetéssel.

Lakić a Beta hírügynökségnek elmondta, hogy Vučić későbbi nyilatkozatai az állítólagos rosszullétéről és betegségéről csak azt a célt szolgálják, hogy leplezzék azt a diplomáciai botrányt, amit okozott, valamint azokat a súlyos bűncselekményeket, amelyeket elkövetett.

Rámutatott, Floridában egyidejűleg két hasonló esemény is zajlott a Republikánus Párt szervezésében, az egyiken Donald Trump amerikai elnök volt a házigazda a MAR-aLago-i birtokán, a másik rendezvényen pedig J.D. Vance alelnök, a Le Bilboquet francia étteremben.

Az RNC Spring Gala, amelyen Vučić úgy tervezte, hogy részt vesz azon a donátori eseményen, amelyet a Republikánus Párt szervez, azzal a céllal, hogy adományokat gyűjtsön a párt politikai tevékenységeinek finanszírozásához. Az azon való részvételért kötelezően fizetni kell, ez esetben fejenként 45.000 dollártól, akár 1.000.000 dollárig terjedő összeget. Az ilyen eseményeken kizárólag az USA állampolgárai vehetnek részt és csak ők támogathatják a pártot önkéntes adományokkal, vagy a követelő részvételi díj befizetésével, külföldi állampolgároknak ugyanis szigorúan tilos amerikai politikai tevékenységeket pénzelniük. Közvetlenül éppúgy tilos, mint közvetetten, ahogyan azt Aleksandar Vučić tette. Amennyiben igazak azok az állítások, hogy a kifizetést egy közvetítő segítségével intézte, és hamis személyazonossággal próbált bejutni az eseményekre, akkor egy sor nagyon súlyos bűncselekményt követett el” – magyarázta az ügyvéd.

„Így megsértette a FEDERAL ELECTION CAMPAGIN ACT-FECA rendelkezéseit, amely szerint három bűncselekmény is történt: a külföldi támogatások tilalmának megsértése (külföldi állampolgárok, szervezetek és kormányok számára tilos az amerikai politikai tevékenységek pénzelése), továbbá pénzmosás és összeesküvés is történt, mivel az eseményen való részvételhez szükséges részvételi díjat egy közvetítő segítségével fizette be a Republikánus Párt nemzeti bizottságának. Megsértette a FARA törvény előírásait is, mivel nem jelezte, hogy ő egy külföldi befolyásos személy, aki a konkrét esetben pénzügyi támogatással és jelenlétével befolyásolni akarta az amerikai választásokat és politikai folyamatokat” – magyarázta Lakić.

Elmondása szerint Aleksandar Vučić legutóbbi amerikai látogatása során a súlyos bűncselekmények mellett egy sor diplomáciai botrányt is okozott.

„Vučić most egy megzsarolt személy, akinek megbocsájthatják ugyan a bűncselekményeket, de csak akkor, ha kiszolgálja az idegen érdekeket és folytatja azt, hogy még gyorsabban, még erőteljesebben tegye tönkre Szerbiát, és árusítsa ki annak természeti kincsit és erőforrásait. Ő most nagy problémát jelent Szerbia és az ország állampolgárai számára, mivel ha Szerbia és saját szabadsága között kell döntenie egy esetleges amerikai vádemelés miatt, akkor bizonyára a saját érdekeit tartja szem előtt” – értékelte Lakić.

Nebojša Vujović, a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (JSZK), azaz a „Kis Jugoszlávia” valamikori amerikai diplomatája közölte, hogy Trump elnök kabinetfőnöke, Susie Wiles megtiltotta Vučićnak, hogy belépjen a floridai komplexumba, ahol a Republikánus Párt donátori konferenciáját tartották.

Ivan Vujačić, aki a JSZK egykori amerikai nagykövete volt, rávilágított, hogy Aleksandar Vučić Miamiban a diplomáciai szolgálatok helyett nem hivatalos csatornákat használt, ezért látogatása nem érte el az általa tervezett célokat.

Aleksandar Vučić (Beta)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!