Polgárok, diákok és az ellenzék képviselői tüntetnek az újvidéki bíróság épülete előtt, a Spens közelében, azért, mert a hat aktivista, akit március 13-án tartóztattak le, még mindig előzetes letartóztatásban van.
Több száz polgár gyűlt össze a Szabad Polgárok Mozgalma, a szabadkai polgári gyűlések és az egyetemisták felhívására. Először az egyetemi kampuszban gyülekeztek, majd gyalog vonultak a Cara Lazara sugárúton, a Stražilovska és a Sutjeska utcán át a bíróságig.
A 021.rs tudósítója szerint a bíróság épületében rohamrendőrök tartózkodnak.
A jelenlévők azt skandálják: „Szabadságot az embereknek, börtönt az emberteleneknek.”
A Sutjeska utca le van zárva a forgalom elől.
A PSG (Szabad Polgárok Mozgalma) és a Stav hat aktivistája már két hónapja van előzetes letartóztatásban a kliszai börtönben, és ezt az intézkedést tegnap újabb egy hónappal meghosszabbították.
Őket és további hat külföldön tartózkodó aktivistát – akik ellen elfogatóparancsot adtak ki – azzal vádolják, hogy az alkotmányos rend és Szerbia biztonsága elleni cselekmények előkészítésében vettek részt.
Marija Vasić professzor éhségsztrájkba kezdett, sem vizet nem vesz magához, és az infúziót is elutasítja, közölte az ügyvédje.
A Szabad Polgárok Mozgalma bejelentette, hogy ha nem változik a döntés az előzetes letartóztatásról, csütörtökön blokádot szerveznek a bíróság épülete előtt.
Szabadságot az embereknek! (Fotó: 021.rs)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

