Tiltakozó nagygygűlést tartottak pénteken este Kúla polgárai, a megmozduláson több tucatnyi rohamrendőr is jelen volt, akik tömegoszlató felszerelésben jelentek meg.
A polgárok nehezményezik, hogy néhány nappal ezelőtt, kedden a város polgármestere híveivel pirotechnikai eszközökkel dobálta meg a helyieket.
A demonstráció, amelyet a Kúla Fiataljai Kezdeményezés hirdetett meg, 20 órakor kezdődött: a polgárok a községháza előtt gyülekeztek, meghallgatták a szónokokat, majd tiltakozó sétára indultak, hangos skandálás közepette. A menetet a rohamrendőrök is követték.
A helyiek szerint Kúlának kevesebb mint 15 ezer lakója van, egyikük pedig azt is megjegyezte: a településen a demonstráció idején „több volt a rendőr, mint a helyi lakos”.
🇷🇸
Kula pic.twitter.com/b2Xz5mhvlK— Špiro Seneka (@SenekaSpiro) May 23, 2025
A Kúla Fiataljai Kezdeményezés (Inicijativa Mladi Kula) egyik tagja, Ljiljana Knežević arról beszélt az N1-nek: még soha nem látott ennyi rendőrt.
„Nagyon megijedtem, remélem, azért jöttek, hogy védelmezzenek bennünket és a polgárok szolgálatára legyenek, de pontosan nem tudom, mitől is kellene megvédeni bennünket. Hallottuk, hogy esetleg a Szerb Haladó Párt hívei is ide akarnak jönni, akik kedden is itt voltak, ezért nagyon aggódom” – mondta, hozzátéve: a helyi rendőrökkel kiváló az együttműködésük, azonban a rohamosztagosok között nem látott ismerős arcokat. „Nem buzdítunk erőszakra, azért érkeztünk, hogy békésen sétáljunk városunk utcáin és méltóságteljes demonstrációt tartsunk” – mondta a hölgy.
Kula pumpa!💪💪💪 pic.twitter.com/GhgMJhCUmu
— pe.zla (@Pe_zla) May 23, 2025
Az egybegyűltek valamivel 22 óra előtt néma csendben emlékeztek meg az újvidéki vasútállomás előtetejének leomlásában életüket vesztett áldozatokról, majd békésen hazamentek.

