Aleksandar Šapić belgrádi főpolgármester kijelentette, hogy nem tagja a Népért és az Államért nevű mozgalomnak, és nem is fog belépni az Aleksandar Vučić államfő által kezdeményezett szervezetbe.

Kiemelte, a Szerb Haladó Pártnak (SNS) tagja, de arra az újságírói kérdésre, hogy beszélt-e valakivel az új mozgalomba történő esetleges betagosodásról, nem válaszolt.

Šapić visszautasította a fővárosi képviselő-testület ellenzéki képviselőinek azon észrevételeit, hogy őt sehol sem látni, és közölte, ő „minden nap itt van”, vagyis a munkahelyén van.

Azt, hogy a nyilvánosságban nem szerepel és a városi képviselő-testület üléseiről is távolmarad, azzal magyarázta, hogy nincs szándékában értelmetlen dolgokra pazarolni az energiáját és az idejét, illetve olyan emberekre, akiknek a legfőbb céljuk, hogy a közösségi oldalakon osszanak meg fotókat magukról.

Aleksandar Šapić (N1)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!