A Swords of Iron hadművelet árnyékában, csendben és mindenféle hivatalos bejelentés nélkül kezdte meg működését az izraeli hadsereg legújabb és egyik legambiciózusabb fegyverrendszere, a Magen Or, más néven az Iron Beam – magyarul „vas-sugár”. A lézeralapú elfogórendszer elsőként bizonyított a harctéren: tucatnyi célpontot semmisített meg – köztük drónokat– olyan hatékonysággal, amelyet eddig legfeljebb tudományos-fantasztikus filmekben láthattunk.
A Magen Or fejlesztése az október 7-i támadást követően gyorsult fel drámai ütemben. A projektet vezető izraeli tiszt, akit csak G. századosként említenek, egyenesen úgy fogalmazott: az áttörés mértéke vetekszik a Vaskupola bevezetésével, tájékoztatott róla az Israel Hayom.
Bár a lézerfegyverekről korábban is esett szó, a Magen Or az első, amelyet ténylegesen harci körülmények között vetettek be, sikerrel. A Jeruzsálemi Védelmi Minisztérium megerősítette: a rendszer hónapok óta aktív, először libanoni célpontok ellen használták. A bevetéseket a légierő tartalékosai hajtották végre, akik rekordidő alatt sajátították el a teljesen új fegyverrendszer működését.
A rendszer működési elve nem bonyolult: a lézerfény koncentrált hőt juttat a célpont kritikus szerkezeti pontjaira – szárnyakra, törzsre –, míg azok el nem gyengülnek, és a drón lezuhan. Mindez úgy, hogy az egyes elfogások költsége mindössze néhány dollárra rúg, szemben a rakétás elfogórendszerek több tíz- vagy százezer dolláros költségével.
Hogy az új fegyver harcászati értékét felmérjük szemügyre kell venni hol tartanak hasonló fegyverrendszerek fejlesztésével más katonai hatalmak:
Ugyanis Izrael nem az egyetlen állam, amely lézerfegyverrel kísérletezik, de elsőként sikerült működő földi rendszert bevetnie. Az Egyesült Államok haditengerészete jelenleg 60 kilowattos lézerrendszert alkalmaz hajóin, de ezek harci tapasztalatai korlátozottak. Kína és Oroszország is fejleszt hasonló rendszereket, ám azok jelenlegi bevethetősége vagy hatékonysága nem ismert.
A Jerusalem post további értesülései szerint Európában a NATO-tagállamok – főként Finnország, Svédország, Németország és Lengyelország – egyre nagyobb érdeklődést mutatnak az izraeli technológiák iránt. Azonban a politikai környezet – különösen a Gázai övezeti izraeli műveletek miatti nemzetközi bírálatok – gátolhatja a lehetséges exportügyleteket. A Jerusalem Post szerint Franciaország már meg is próbálta lebeszélni Németországot az Arrow 3 rakétavédelmi rendszer megvásárlásáról.
A vas-sugár a már meglévő Vaskupola, David Parittyája és Arrow 3 rendszerek mellé illeszkedik a több rétegű izraeli légvédelmi pajzsba. G. százados világossá tette: nem a meglévő rendszerek leváltásáról van szó, hanem egy új védelmi réteg hozzáadásáról. Ez különösen akkor lehet jelentős, ha a lézerfegyverek állománya bővül, és a rendszer mobil változata is elérhetővé válik. Utóbbit már tesztelik: a Lahav Barzel névre hallgató, 30 kilowattos rendszer már egy Plasan SandCat típusú járműre szerelve is működőképes. írja a The War Zone, a The Drive haditechnikai rovata.
Az energiaalapú védelmi rendszerek különösen a drónok és kis hatótávú rakéták elleni védekezésben lehetnek áttörőek. A gázai konfliktus dinamikáját alapjaiban nem változtatják meg, de képesek lehetnek a kisebb volumenű, gyakori támadások hatástalanítására úgy, hogy nem merítik ki az elfogórakéták készleteit.
Bár az izraeli védelmi ipar a legmodernebb rendszerek fejlesztésében világelsővé nőtte ki magát, a geopolitikai realitások korlátozhatják a technológia globális elterjedését. Miközben az Arrow 3 ballisztikus rakétavédelmi rendszer már Németországban szolgál, és a Barak MX moduláris légvédelmi rendszer több mint 10 milliárd dollár értékben kelt el világszerte, a Vaskupolát – minden ismertsége ellenére – eddig még egyetlen ország sem vásárolta meg teljes egészében.
A lézerfegyver sorsa e két út között billeg: technológiailag világszínvonalú, pénzügyileg vonzó, stratégiailag indokolt – de a politikai légkör bármikor keresztbe tehet a törekvéseknek.
Izrael a közelmúltban belépett a lézerfegyverek korába, és ezzel új fejezetet nyitott a katonai technológia történetében. A Magen Or nem csodafegyver, de jelentős lépés afelé, hogy az ország költséghatékonyabban, gyorsabban és pontosabban védhesse meg légterét. Miközben a világ többi része még kísérletezik, Izrael már a gyakorlatban használja a jövő fegyverét – kérdés, hogy az elkövetkező években az új fegyver mennyire lesz hatékony a elrettentőerő és versenyképesség szempontjából.
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

