Aleksandar Vučić szerb elnök hétfőn kijelentette, hogy az ország az elmúlt időszakban egy „jól szervezett államcsíny-kísérletnek” volt kitéve, amelyben „minden állami intézmény részt vett”.

„Minden állami intézmény részt vett benne. Az általános- és középiskoláktól kezdve az egyetemeken, egészségügyön át az elektroenergetikai létesítményekig, amelyektől a szerbiai emberek élete függ. A rendőrségről ne is beszéljek. Ez félelmetes adat, hiszen, ma megnézzük, hogy ki volt az, aki »pumpált« és ki kivel állapodott meg” – jelentette ki Vučić a „tanulni vágyó egyetemistákkal” folytatott megbeszélésen.

Hozzátette, az állam mindezt kibírta, habár „ezeket a tevékenységeket külföldi pénzekből, külföldi politikai tanácsok és leckék segítségével szervezték”.

„És most már nem is titkolják, hogy mindezek mögött a külföld áll.. Nagyon komoly színes forradalommal néztünk szembe” – mondta az államelnök és közölte, neves kiadóházaktól kapott ajánlatokat, hogy erről a témáról könyvet írjon.

A megbeszélésen arra kérte a „tanulni vágyó egyetemistákat”, hogy ne kezdjenek el éhségsztrájkolni.

Aleksandar Vučić a „tanulni vágyó egyetemisták” képviselőit fogadta (Fotó: Beta)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!