Új kezdet hangjai elnevezéssel tart hangversenyt a Szabadkai Filharmónia szerdán, június 25-én 19:30-kor a szabadkai Ferences templom teraszán.
Műsoron: Farkas Ferenc, Haydn és Mozart művei szerepelnek. Vezényel Milan Radišić, a koncertmester Berec Katinka. A belépés ingyenes.
A Szabadkai Filharmónia arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a zenekar idén új vezetőséget választott:
„Igazán tevékeny és motivált fiatalokból álló csapat került a zenekar élére, akik új lendülettel vágnak bele a koncertek szervezésébe, hogy így fenntartsák az 1908-ban alapított nagy múltú zenekar hagyományait“ – áll a zenekar közleményében.
A Szabadkai Filharmónia a nyár kezdetén szeretné megajándékozni a szabadkai közönséget egy különleges klasszikus zenei élménnyel, ahol külön bemutatkoznak a Szabadkai filharmónia fúvósai és vonósai is.

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

