Vladan Milić, Čačak alpolgármestere szerdán este kis híján elgázolta autójával azokat a polgárokat, akik a vízellátási problémák miatt tüntettek – számolt be róla a Nova.rs.

A felvételen jól hallható, amint Milić beszállás előtt azt mondja:

„Most meg fogjuk csinálni”, újra ígéretet téve az új vízvezeték megépítésére.

Ekkor az egyik jelenlévő megkérdezi tőle:

„Kinek a pénzéből, uram? Ki harcolta ki azt a 70 milliót? Mondja meg az embereknek, hogy tudják!”

Milić erre csak annyit válaszol, hogy:

„Az állam”, majd beül az autóba, és elindul az összegyűlt polgárok felé, miközben ők kiabálni kezdenek:
„Helló, nézzék, mit csinál! Áthajt az embereken! Kit gázolsz el te…?!”

A jelenetről készült videót ezután megosztották a közösségi médiában a következő szöveggel:

„Čačak alpolgármestere, Vladan Milić (SNS), ma este kis híján elgázolta azokat a helyieket, akik azért jöttek, hogy megkérdezzék, miért nincs vízellátás! Ébredjetek fel emberek!” – írták az X közösségi oldalon.

Emlékeztetőül: a Čačak melletti Bresnica és Bečanj falvak lakói tegnap azért tüntettek, mivel már évek óta vízellátási gondokkal küzdenek, és – állításuk szerint – a helyi önkormányzat nem teljesítette ígéretét, miszerint vízvezetéket épít, amelyről a két település ellátását biztosították volna.

Čačak központja (Fotó: SZMSZ)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!