Az Alexandre Müller elleni wimbledoni győzelme után Novak Đoković a közönség felé fordult, majd néhányszor pumpálást utánzó mozdulatot tett.
A pumpálás immár hónapok óta az egyetemista tüntetések támogatását szimbolizáló mozdulat, így sokan a szerb teniszező mozdulatát is a szerbiai tüntetések melletti kiállás jeleként értelmezték. Đoković azonban más magyarázatot adott, szerinte ez a virtuális pumpálás egy a gyerekeivel kialakított koreográfia, ami két dalra utal, és úgy döntöttek, ezentúl így ünneplik majd minden egyes wibledoni győzelmét: az egyik dal a Pump It Up, a másik pedig a Baci sve sa sebe, amelynek egyik sora így hangzik: Pumpaj, pumpaj, zašto si stao?, azaz Pumpálj, pumpálj, miért álltál meg?
Đoković az utóbbi hónapokban több alkalommal is a támogatásáról biztosította a tüntető szerbiai egyetemistákat. A márciusi belgrádi tünetésről például azt írta: „Történelem, csodálatos”, az Australian Openen aratott győzelmét annak a diáklánynak szentelte, akit a tüntetésen elütött egy autó, belgrádi látogatása alkalmával pedig egy „Students are champions” (Az egyetemisták bajnokok) feliratú felsőben jelent meg.
Fotó: Beta
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

