A zaječari Felsőbíróság elutasította az ellenzék összes fellebbezését, közölte Zaječar Városi Választási Bizottságának (GIK) elnöke, Nenad Dinulović.

Dinulović a Tanjug hírügynökségnek elmondta, hogy ez azt jelenti, Zaječarban nem ismétlik meg a helyhatósági választásokat egyetlen szavazóhelyen sem.

„Zaječarban nem lesz választásismétlés. Az ellenzék a végleges eredmények ellen is benyújthat fellebbezést, de ez nem vezet majd új választásokhoz” – magyarázta Dinulović, hozzátéve, hogy a helyi választások végleges eredményeit 96 órán belül közzéteszik.

A választási bizottság június 26-án a megismételt eljárás során elutasította a „Hiszünk a változásban” koalíció által benyújtott mind a 71 kifogást, valamint azok kiegészítéseit is, ezt követően a koalíció fellebbezést nyújtott be.

A 2024. június 8-án tartott helyhatósági választások előzetes eredményei szerint a legtöbb szavazatot a Szerb Haladó Párt „Nem adjuk Szerbiát – Aleksandar Vučić” nevű listája szerezte meg, a voksok 47,13 százalékával, ami 27 mandátumot jelent.

A „Hiszünk a változásban” lista 34,23 százalékot kapott, ez 19 mandátumot jelent, míg az „Egyesülve Zaječar megmentéséért” lista 7,58 százalékkal négy mandátumot szerzett.

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!