Minden olyan vád, amely szerint a rendőrség túlzott erőszakhoz folyamodott a közlekedési útvonalakon emelt barikádok feloszlatásában, valójában a kétszínűség és abszurditás kifejeződése, azok a jogvédők pedig, akik ilyen állításokat tesznek, valójában a színes forradalom résztvevői – jelentette ki Aleksandar Vučić szombaton.

„A rendőrség kimerült, de el fogja végezni a feladatait. Micsoda imbecillis kreténnek kell lenni ahhoz, hogy valaki megpróbálja megsemmisíteni saját állama rendőrségét, amely az ország békéjét és biztonságát szavatolja” – vetette fel a kérdést Vučić, aki arról is beszélt, hogy az egyenruhások az ellenük irányuló támadásokat is jól viselik, írta meg a Danas.

Az államfő reflektált a Demokrata Párt elnökének, Srđan Milivojevićnek arra a bejelentésére is, miszerint kezdeményezni fogja, hogy az Európai Unió tiltsa meg a területére való belépést azoknak a rendőröknek, akik megszegték a rendőrségre vonatkozó törvényt, a szerb alkotmányt és más jogszabályokat. „Milyen nyomorultnak kell lennie valakinek ahhoz, hogy ezt megtegye? Ez 1943-ra emlékeztet, amikor egyesek Belgrádban beárulták szomszédaikat, akik részt vettek az ellenállási mozgalomban” – mondta Vučić, aki szerint az ellenzéki politikus valójában azt akarja, hogy „a legjobb rendőrök csak amiatt bűnhődjenek, hogy a dolgukat végezték”.