Az újvidéki Nemzeti Hősök Helyi Közösség lakossági gyűlése úgy döntött, hogy Szerbia Köztársaságának elnökét, Aleksandar Vučićot persona non gratának, azaz nemkívánatos személynek nyilvánítja a közösség területén.

A lakógyűlés közleménye szerint a döntést a Szerbia Köztársasága Alkotmányának, a helyi önkormányzati törvénynek, Újvidék város statútumának, valamint a polgárok gyülekezési és politikai véleménynyilvánítási jogának alapján hozták meg.

„Ez a döntés közvetlen válaszként született Szerbia Köztársasága elnökének, Aleksandar Vučićnak intézkedésére, aki visszaélt alkotmányos hatáskörével, amikor kegyelmet adott olyan személyeknek, akik brutálisan megvertek egy egyetemista lányt, súlyos testi sérüléseket okozva neki, többek között állkapocstörést. Ezt a közvélemény  különösen a nők és fiatalok elleni erőszal intézményes támogatásának és bátorításának, valamint az áldozat, az igazságszolgáltatási rendszer és az alapvető emberi jogokat és méltóságot védő társadalmi értékek súlyos megalázásának tekinti” – áll a helyi közösség közleményében.

A helyi közösség polgárai szerint az államfő cselekedete erkölcstelen, antidemokratikus és társadalmi biztonságra nézve veszélyes, ezért megvonják tőle a jogosultságot, hogy valamennyi polgár képviselőjeként lépjen fel.

„Ezért Aleksandar Vučić elnököt nemkívánatos személynek (persona non grata) nyilvánítjuk e helyi közösség területén. A döntés a közösség polgárainak akaratát és politikai állásfoglalását fejezi ki, és szimbolikus, illetve politikai jelentőséggel bír” – zárul a közlemény.

Egyébként július 15-én, új tárgyalást tartanak abban a perben, amely négy Szerb Haladó Párt-I aktivista ellen folyik, akiket azzal vádolnak, hogy 2024. január 27-éről 28-ra virradó éjjel két diákcsoportot támadtak meg, akik az utcákon egy február 1-jei nagyszabású tiltakozásra és hídlezárásra hívták fel a figyelmet. Az egyik megtámadott személy a Művészeti Akadémia hallgatója volt, akinek eltörték az állkapcsát.

A négy aktivistát 2024. július 2-án kegyelemben részesítette Aleksandar Vučić, aki korábban többször is „hősöknek” nevezte őket.