Sulyok Tamás államfő Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter előterjesztései alapján visszavonta 12 magyar állampolgárságát. A Magyar Közlönyben megjelent köztársasági elnöki határozatok minden esetben arra hivatkoznak, hogy az érintettek a jogszabályok megszegésével szerezték meg magyar állampolgárságukat.
Az államfő határozatainál az érintettek nevét, születési helyét, idejét tüntetik fel, illetve a magyar állampolgárságról szóló törvénynek azt a paragrafusát idézik, amely szerint az állampolgárság visszavonható attól, aki azt valótlan adatok közlésével, illetve adatok vagy tények elhallgatásával a hatóságot félrevezetve szerezte meg
A Magyar Közlönyben megjelent köztársasági elnöki határozatok szerint ezúttal főleg olyanok játszhatták ki a szabályokat, akik Romániában, még a Szovjetunióban, Jugoszláviában születtek, bár egy argentin és egy izraeli is elbukta magyar állampolgárságát.
TavalySemjén Zsolt közölte, hogy az elmúlt években több mint egymillió ember kapott magyar állampolgárságot, a köztársasági elnökök határozatai alapján pedig sokáig működött is az úgynevezett állampolgárság-biznisz, sokan szereztek magyar állampolgárságot, hogy szabadon utazhassanak a világban. Eddig ilyen ügyben a legszokatlanabb döntést még Novák Katalin hozta, amikor egy már Kisvárdán született 10 éves magyar kislány állampolgárságát is visszavonta – írja a 24.hu.
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

