Vannak emberek, akik a hatalmat belülről bomlasztják, és a megkísérelt forradalmat a hatalomból és a rendszerből indították el – ezt állította a Pinken Vladimir Đukanović, a Szerb Haladó Párt képviselője.

„A mi államunk egy részét elrabolták. Legyünk őszinték: mindezt kívülről gerjesztették, de Szerbiában a fő mozgatói a hatalom és a rendszer emberei voltak” – mondta Đukanović, aki szerint a biztonsági szolgálatok, az igazságszolgáltatás, a kultúra és a sajtó embereiről van szó, a terepi gyalogságot pedig az egyetemisták és különféle radikális baloldali anarchista szervezetek alkotják, akiket „a Hamaszhoz, egy terrorista szervezethez  hasonlóan képeztek ki ilyen akciók végrehajtására.”

„A minisztériumban, a biztonsági szolgálatoknál, különösen pedig az igazságszolgáltatásban dolgozókról ne is beszéljek. Ez csak az igazi botrány. A rendőségnél? Tudják-e, hány olyan rendőrségi vezető vagy rendőrségen dolgozó személy van, akik szándékosan szemet hunynak, mert nem akarnak intézkedni? Erre valaki régóta készült” – tette hozzá.

Fotó: N1
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!