A belgrádi Harmadik Alapfokú Bíróság elutasította azt a becsületsértés miatt indított keresetet, amelyet a Szerbiai Népi Mozgalom (NPS) képviselője és niši önkormányzati képviselője, Đorđe Stanković nyújtott be Aleksandar Vučić szerb elnök ellen. A bíróság az elnököt megillető képviselői mentelmi jogra hivatkozott. Stanković fellebbezést jelentett be, és szégyenletesnek nevezte az ítéletet, mondván, hogy az elnök a bíróság mögé bújik.
Stanković idén áprilisban perelte be Vučićot, amiért az egy országos lefedettségű televízióban sértő kijelentéseket tett róla. A Južne vesti szerint Stanković úgy véli, az ilyen nyilvános fellépésekkel Vučić súlyos kárt okoz neki.
„Mindig az a célja, hogy megalázza és befeketítse politikai ellenfeleit, miközben az országos frekvenciákon szerepel, amelyekhez az ellenzéknek nincs hozzáférése, így semmilyen módon nem tud reagálni” – fogalmazott a Szerbiai Népi Mozgalom képviselője.
A bíróság azonban elutasította a keresetet, többek között arra hivatkozva, hogy Vučićot – mint Szerbia elnökét – képviselői mentelmi jog illeti meg.
„Lényegében a bíróság felmentette őt. Súlyosabb bűncselekmények esetén érvényes a mentelmi jog. De amikor becsületsértésről van szó, a mentelmi jog nem alkalmazható. Nem terjeszthetsz hazugságokat és nem sértegetheted az ellenfeleidet úgy, hogy közben a mentelmi jog mögé bújsz. Ebben az esetben nem is ő hivatkozott a mentelmi jogra, hanem a bíróság tette ezt meg helyette” – hangsúlyozta Stanković.
Úgy véli, Vučić „a bíróság mögé bújva” bizonyítja, hogy nyilvános szerepléseit manipulációra és megtévesztésre használja fel.
„A bíróság a köztársasági elnök védelmére kel, és a mentelmi jogára hivatkozik négy bekezdésen keresztül. Szégyenletes, hogy a testület úgy érzi, joga van megvédeni a köztársasági elnököt, miközben a képviselőt megillető mentelmi jog lényege, hogy az ilyen személyt nem lehet őrizetbe venni, sem pedig olyan eljárás alá vonni, amely szabadságvesztéssel végződhet. Ez azt jelenti, hogy becsületsértés miatti bírósági eljárásban sem a népképviselő, sem pedig Szerbia elnöke nem hivatkozhat mentelmi jogra, mivel az alkotmány és a törvény nem biztosít mentelmi jogot az ilyen jellegű felelősségre vonás alól” – közölte Stanković, aki bejelentette, hogy fellebbezést nyújt be a belgrádi Harmadik Alapfokú Bíróság döntése ellen.
_______________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

