„Gyomorrontást előidéző érzéssel értesültünk arról, hogy a palicsi Zvonko Bogdan pincészetében – a Nyári Színpad közelében, ahol jelenleg művészeket cenzúráznak – megrendezésre került a Szerb Haladó Párt elnöke, Miloš Vučević és a Vajdasági Magyar Szövetség vezetője, Pásztor Bálint „testvéri” találkozója” – áll a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) közleményében, amely így folytatódik:
„Ez a találkozó semmiképp sem a vajdasági magyar közösség jövőjéről vagy autonómiájáról szólt, hanem arról, hogyan tartható továbbra is ellenőrzés alatt, illetve hogyan zsigerelhetők ki a magyar többségű önkormányzatok. Miközben diákokat vernek, színészeket hallgattatnak el, és ellenzékieket üldöznek, a VMSZ vezetője azokkal koccint, akik e rendszer építői.”
A VMDK szerint a „Szabadka–Újvidék vasútvonal, amelyet a hatalom a „haladás” szimbólumaként állít be, mára a korrupció jelképe lett: félkész, veszélyes és túlárazott. A tavalyi újvidéki tragédiában 16 ártatlan ember vesztette életét, felelősök nélkül.”
A VMDK felteszi a kérdést, hogy megvitatták-e a „testvéri” találkozón:
- ki fog felelni a vasútvonalon keletkezett 80 millió dolláros többletköltségért?
- kinek a keze vérrel terhesebb azon tragédia miatt, amikor 16 ember halt meg egy hanyagul megépített előtető alatt Újvidéken?
„A vajdasági magyar közösség nevében visszautasítjuk azokat a hamis egyeztetéseket, amelyek csak a félelem, lojalitás és korrupció rendszerének további megszilárdítását szolgálják.” – olvasható a VMDK közleményében.
_______________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

