A legtöbb sofőr tapasztalatból és pillanatnyi benyomások alapján vezet. Ha emelkedő jön, gyorsítunk. Ha pirosra vált a lámpa, hirtelen fékezünk. Ezzel azonban gyakran el is pazaroljuk azt az üzemanyag-mennyiséget, amit máshol megspórolnánk. Egy új, magyar fejlesztésű autonóm vezetéstámogató rendszer akár 7 százalékos üzemanyag-megtakarítást is elérhet a hagyományos vezetési rutinokkal szemben – derül ki a HUN-REN SZTAKI Rendszer- és Irányításelméleti Kutatólaboratóriumának (SCL) tesztjeiből.

Az algoritmus valós időben elemzi az útvonal domborzatát, a forgalom ritmusát és a közlekedési környezetet, így például egy dugóhoz közelítve már több kilométerrel előre képes meghatározni, mikor érdemes lassítani, gurulni vagy épp lendületből haladni. Egy Budapest és Tatabánya közötti tesztút során az algoritmus használatával a fogyasztás 6,9 százalékkal csökkent, az utazási idő pedig csupán egy perccel nőtt – írja a hvg.hu.

A rendszer ráadásul autótípustól függetlenül működik. Az elektromos autó például fékezéskor energiát tud visszanyerni, míg a dízeljármű más fordulatszám-tartományban működik optimálisan. Az algoritmus ezeket a szempontokat is figyelembe veszi. A rendszer egyelőre mobilapplikációként működik, amely várhatóan a nagyobb közönségnek is elérhető lesz.

A fejlesztés a kutatók szerint különösen hatékony lankás vidékeken és nagyvárosi szakaszokon, ahol például a közlekedési lámpák ciklusa előre ismert. Sík, alföldi utakon viszont kevesebb a lehetőség a takarékos optimalizálásra – ott az emberi vezető is könnyebben közelítheti meg az ideális energiafelhasználást – mondja Németh Balázs, a SZTAKI kutatója.

A fejlesztés nemcsak a jármű fogyasztását csökkenti, hanem a közlekedés egészét egyenletesebbé teszi: ha a forgalomban részt vevő autók akár csak 20-30 százalékában működik ez az előrelátó rendszer, az pozitívan hat a többi közlekedőre is, hiszen kiszámíthatóbbá válik a haladás.

Forrás: sztaki.hun-ren.hu
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!