Az idei év első három hónapjában 2.887.100 munkavállaló, 289.400 munkanélküli és 2.438.100 munkaerőpiacon kívüli személyt tartott nyilván a Köztársasági Statisztikai Intézet Szerbiában.
A legkeresettebbek az építőipari, a szállítmányozási, a vendéglátóipari munkavállalók, és a tervek szerint ezen felül az egészségügyben, az információ- és kommunikációtechnológiában és a mezőgazdaságban is az év végéig Ghánából és más fejletlen országokból érkezőkkel pótolják majd a hiányzó munkaerőt.
A Nova.rs cikke szerint Ghánával hamarosan megszületik a megállapodás a munkaerő mobilitásáról, és a Külügyminisztérium tájékoztatása szerint 100 ezer munkavállalási engedélyt fognak kiadni, de ezeknek csak egy része lesz kiállítva ghánaiaknak.
„Nálunk a legnagyobb gond a gazdasági, politikai, jogi okok, valamint a közhangulat miatti munkaerő-elvándorlás. Épp azok mennek el, akikre szükség lenne” – mondja Saša Đogović közgazdász, aki szerint átképzéssel kellene alkalmazkodni a munkaerőpiaci helyzethez.
„Addig nem vitatható a munkaerőimport, mert ez csinálják más országok is, de az lenne a jó, ha olyan magasan szakképzett munkaerőt hoznánk be, amelyik hozzájárul a gazdaságunkhoz” – tette hozzá.
Đogović szerint Szerbiában pártpreferenciától függnek a munkalehetőségek.
„Az emberek nem akarnak kevés pénzért rossz munkakörülmények között dolgozni és pártot választani, hanem a képességeiknek és tudásuknak megfelelően akarnak munkához jutni. Ehhez a változáshoz meg kell változtatnunk az általános értékeket az országban” – emelte ki a közgazdász.
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

