Mi a jelentősége annak, hogy Kelemen Hunor szerint az erdélyi magyarok bizalma „töretlen” Orbán Viktorban, Magyar Péter pedig hülyeségeket beszél? – tette fel a kérdést Parászka Boróka erdélyi magyar újságíró, aki a Facebookon megosztott bejegyzését így folytatta:
Lehetne erre konkrétan válaszolni a tegnapi Kelemen-Semjén tusványosi produkció kapcsán.
De közben lángol a román közszféra a tervezett megszorítások miatt, sztrájkra készülnek a tanügyi szakszervezetek, a parajdi sóbánya végleges bezárása mára egyértelmű ténnyé vált. A költségvetési forrásokat megcsapoló, túlköltekező állami vállalatok ügye mindennap botrányt kavar. Az egyik legjobban fizetett ilyen állami cégvezető a Hidroelectrica élére beejtőernyőzött Borbély Károly havi majdnem 8 ezer eurós fizetéssel (és sokezer eurós egyéb juttatásokkal) – egy ország rázza rá és a mögötte álló RMDSZ-re az öklét.
Szóval Kelemen Hunornak az, hogy kiüljön statisztának Semjén Zsolt mellé, és ezredrangú hülyeségeket beszéljen Orbánról, Magyarról, hülyét csináljon magából, az RMDSZ-ből tulajdonképpen pihenő- és terápiás gyakorlat. Ennyi erővel a Piroskát és a Farkast is elmesélhette volna.
Ahogy kiteszi a lábát Tusványról, bele kell nézzen a parajdiak szemébe, a válsággal küzdő oktatási rendszer miatt aggódó pedagógusok és szülők szemébe, meg mindazok szemébe, akik nem értik, hogy Borbély Károly és a hozzá hasonló ejtőernyősök arcátlansága hogy nőtt egészen az égig.
______________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

