A Meta októbertől nem fog politikai, választási vagy társadalmi témájú hirdetéseket futtatni az Európai Unió területén – jelentette be csütörtökön a vállalat, amely ezzel gyakorlatilag kikerüli az uniós politikai hirdetésekre vonatkozó új átláthatósági szabályokat, írja a Telex.

Az EU-szintű szabályozás célja, hogy visszaszorítsa a választásokba való külföldi beavatkozásokat és a politikai dezinformációt. Az új szabályozás és a Meta kivonulása erről a piacról már két éve is felmerült. A rendelet októberben lép életbe, és arra kötelezi az online platformokat, hogy egyértelműen tüntessék fel: ki fizetett egy adott politikai hirdetésért, illetve azt is, hogy a hirdetéssel személyes adatok alapján célozták-e meg a felhasználókat.

A Meta most közölte: nem kíván megfelelni ezeknek az elvárásoknak, inkább teljesen megszünteti a politikai jellegű hirdetéseket az EU-ban. A vállalat saját szabályzatában részletesen meghatározza, milyen típusú hirdetéseket sorol ebbe a körbe – ezek a korlátozások nemcsak az uniós országokra, hanem más európai területekre, így az Egyesült Királyságra is vonatkoznak majd.

A döntést a Meta azzal indokolta, hogy az új szabályozás – hivatalos nevén a politikai hirdetések átláthatóságáról szóló rendelet (TTPA) – túlzottan összetett követelményeket róna a platform működésére, ami „vállalhatatlan mértékű komplexitást és jogbizonytalanságot” eredményezne a hirdetők és a platform számára is.

A cég ugyanakkor hangsúlyozta: a politikai témájú tartalmak posztolását nem tiltja meg, sem a felhasználóknak, sem a politikusoknak. Ami változik: az ilyen tartalmakat nem lehet majd fizetett hirdetésként népszerűsíteni a Metánál.

Nem a Meta az egyetlen technológiai szereplő, amely így próbálja megkerülni az uniós megfelelést: a Google már tavaly jelezte, hogy leállítja a politikai hirdetések kiszolgálását az EU-ban. Az amerikai cég akkor azt kifogásolta, hogy a rendelet túlságosan tág értelemben definiálja, mit tekint politikai hirdetésnek, ezért nem tudná jogszerűen és következetesen teljesíteni az elvárásokat.

Felmerül ugyanakkor a kérdés: ha a nagy platformok egyszerűen letiltják az összes politikai hirdetést, hogyan fogják kiszűrni, ha mégis átfut egy-egy ilyen tartalom az automatizált hirdetésellenőrző-rendszereiken. Ha ez megtörténik, az érintett hirdetések automatikusan sértenék az EU-s szabályozást, hiszen a kötelező átláthatósági információk nem jelennének meg mellettük.

__________________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!