Azon az éjszakán, amikor betörtek a szabadkai Közkórház pénzügyi osztályára és ellopták az adattároló hardvert a teljes pénzügyi ügyvitel adatbázisával, akkor nemcsak a berendezés veszett el, hanem a polgárok ahhoz való joga is, hogy tudják, hová megy a pénzük, írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében Sebők Róbert tartományi képviselő, a Szabadság és Igazságosság Párt (SSP) frakcióvezetője.

„Egy ilyen esemény minden rendezett országban riadóhelyzetet eredményeznek az egészségügyben és az igazságügyben, Szerbiában azonban eltussolják a korrupciót, a felelősöket pedig megjutalmazzák. Az ehhez hasonló eseteket a szőnyeg alá söprik, és gyakran a rendszer védelmét élvezik” – írja Sebők.

Tizennégy zárat törtek fel a szabadkai közkórházban és adatbázisokat loptak el

A politikus rámutat, nem szokás csak úgy betörni a közintézményekbe, és nem szokás onnan ellopni éppen azt, ami a pénzek útját fedné fel, kizárólag az azt tartalmazó hardver piaci értéke miatt, hanem azért, hogy eltüntessék a bűncselekmények – gyanús tranzakciók, megrendezett közbeszerzések, pártalapú foglalkoztatás – nyomait.

„Feltesszük a kérdést, ki az, aki a kórház pénzügyi ügyvitelére vonatkozó adatokat ellopja, ki az, aki eléggé befolyásos, hogy ezt végrehajtsa és ki az, aki ezeket az embereket védelmezi? Maga a tény, hogy a kulcsfontosságú adatokat tartalmazó berendezéseket lopták el, miközben feltörték a pénztárat is, de a pénzt nem vitték el, mint ahogyan a szakszervezet irodájában lévő pénzt sem, tovább erősíti a gyanút, hogy a szabadkai egészségügy korrupt cselekményeire vonatkozó bizonyítékok megsemmisítéséről van szó” – írja Sebők.

Az SSP szabadkai politikusa szerint ez nem egy egyszerű lopás, hanem a nyomok rendszerszintű eltüntetésének kísérlete.

„Végezetül, Dželebdžić úr, abban biztos vagyok, hogy az autóbuszok utaslistáját – a Szerb Haladó Párt különböző rendezvényeire utaztatott utasok adataival – nem az ellopott hardveren, hanem valami sokkal biztonságosabb helyen tárolta” – üzente a kórházigazgatónak Sebők Róbert.