A Belgrade Opent, vagyis az az ATP-tornát, amelynek licencét Novak Đoković családja birtokolja, az idén nem rendezik meg Szerbia fővárosában. Az eredeti tervek szerint a tornát 2025 novemberében kellett volna megtartani Belgrádban, de már biztos, hogy ebből semmi nem lesz.

A szervezők megerősítették, hogy a verseny átkerül Görögország fővárosába, Athénba.

„A jelentős elkötelezettség és a befektetett erőfeszítések ellenére a tervezett időpontban és formátumban a torna megrendezésének feltételeit nem lehetett biztosítani, ezért úgy döntöttünk, hogy az idei torna Belgrádban elmarad” – áll a szervezők közleményében.

Mint hozzáteszik, a szervezet 2021 óta összesen kilenc profi tenisztornát rendezett különböző márkák égisze alatt, köztük öt ATP 250-es tornát, egy WTA 250-et, egy WTA 125-öst, egy ATP Challenger 125-öst és egy ITF-tornát, ezáltal Belgrádot felhelyezve a jelentős nemzetközi teniszversenyek térképére.

„Büszkék vagyunk minden eddig elért eredményre, és hálásak vagyunk mindenkinek, aki része volt ennek a projektnek – elsősorban a partnereknek, szponzoroknak és a közönségnek, amely óriási támogatást nyújtott nekünk. A szervezet továbbra is elkötelezett a tenisz fejlődése mellett Szerbiában, és folytatni fogja a munkát azon feltételek megteremtésén, hogy a jövőben ismét profi tornák kerüljenek megrendezésre Belgrádban” – zárul a közlemény.

A változást az ATP Tour hivatalos honlapja is megerősítette, ahol azt írják, hogy a Hellenic Championship elnevezésű versenyt 2025. november 2. és 8. között rendezik meg Athénban.

Mint ismeretes, Novak Đoković jelenleg is Görögországban tartózkodik, ahol nemrég ismét találkozott a görög miniszterelnökkel, Kiriákosz Micotákisszal.

A szerb sajtó szerint az, hogy Belgrádból Athénba kerül át a torna, Đokovićnak egy válasza is lehet arra, hogy az utóbbi időben a rezsim és az azt kiszolgáló újságírók folyamatosan bírálták, főleg azután, hogy többször is kinyilvánította együttérzését és támogatását az egyetemisták irányába, akik rendkívüli választásokat követelnek, amelyen egy egyetemista listával terveznek indulni, és szeretnék elérni, hogy a jelenlegi hatalom elveszítse a többségét a köztársasági parlamentben.

__________________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!