A mandátumok hitelesítésével és az eskütétellel megalakult Kosjerić község új összetételű képviselő-testülete. A régi-új községi képviselő-testület elnökévé Tatjana Kokovićot választották meg, aki az előző ciklusban is betöltötte ezt a tisztséget. A község elnökének ismét Žarko Đokićot választották meg.

Koković titkos szavazáson a kormányzó többség 14 képviselőjének szavazatát kapta meg – számolt be róla a Danas napilap.

Az ellenzéki „Egyesültek Kosjerićért” lista Biljana Petrovićot javasolta a helyi parlament elnökének, aki 13 szavazatot kapott. A testület titkárává Joviša Lazarevićot választották meg.

A június 8-án tartott helyi választások után Kosjerićben a Szerb Haladó Párt (SNS) köré szerveződő lista 14 képviselői mandátumot szerzett, míg az ellenzéki „Egyesültek Kosjerićért” lista 13-at.

A községházát hétfő reggel óta magánbiztonsági szolgálat őrzi, a képviselő-testület üléstermébe pedig nem engedték be az N1 és a Nova televíziókat, mivel – a biztonsági szolgálat közlése szerint – nincsenek rajta az akkreditált médiumok listáján.

Amikor azt kérdezték, mikor volt az akkreditációra való jelentkezés, azt a választ kapták: vasárnap este.

Az N1 tudósítása szerint a községháza előtt olyan polgárok gyűltek össze, akik tiltakoznak a szerintük megmásított választási eredmények és az új hatalom ellen, az épület bejáratánál pedig külön e célra alkalmazott magánbiztonsági őrök állnak szolgálatban az ülés idejére.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!