Milica Stojanovićot, aki januárban egy belgrádi tüntetésen autóval elütött és ezáltal súlyos sérülést okozott egy egyetemista lánynak, az államfő, Aleksandar Vučić kegyelemben részesítette – mondták a Bűnözés- és Korrupciókutató Hálózat elnevezésű szerbiai oknyomozó portálnak (KRIK) a Belgrádi Harmadik Alapfokú Bíróságon. Vučić a döntés meghozatalát már múlt hónapban bejelentette, és ez volt a harmadik a Stojanović számára kedvező hírek sorában – miután előbb enyhítették a bűncselekmény minősítését, majd kiengedték az előzetes letartóztatásból.
„Semmi nem indokolta (az ellene folyó eljárást), és számomra szörnyű, hogy mint elnök, aki az elmúlt kilenc évben néhány héttel ezelőttig egyetlen kegyelmet sem adott ki, most nekem kell helyrehoznom az ügyészségek és bíróságok által okozott igazságtalanságokat” – mondta Aleksandar Vučić július közepén, amikor Milica Stojanović elleni eljárást kommentálta, akit azzal vádoltak, hogy elütött egy egyetemistát a belgrádi tüntetésen.
Vučić be is tartotta az ígéretét – meghozta a kegyelmi döntést Stojanović ügyében, ezt követően augusztus elsején a bíróság elutasította az ellene benyújtott vádiratot – írja a KRIK.
Ezzel Stojanović teljesen mentesült a bűncselekmény alól, amelyet elkövetett. Ez a lépés nem is volt meglepő, tekintve, hogy korábban is olyan döntések születtek, amelyek Stojanovićnak kedveztek.
Így, bár kezdetben emberölési kísérlettel vádolták, amiért 10 év vagy több börtönbüntetés járt volna, a belgrádi Főügyészség vezetője, Nenad Stefanović a vádat enyhítette – súlyos közbiztonság elleni bűncselekményre. Ezáltal a kiszabható büntetés maximum 5 év lehetett, és az ügyet áthelyezték egy alacsonyabb szintű bíróságra – a Belgrádi Harmadik Alapfokú Bíróságra.
A vádemelés megváltoztatását megelőzte az ügyészcserét is – Stefanović elvette az ügyet Jelena Belopavlović ügyésznőtől, aki eredetileg emberölési kísérlet miatt emelt vádat Stojanović ellen. Ez az ügyésznő akkoriban a bulvársajtó célkeresztjébe került, amely többek között azzal vádolta, hogy „a szerb igazságszolgáltatásnak ahhoz a részéhez tartozik, amely elszakadt az államtól, a törvénytől, a jogtól és az igazságtól.” Ezt követően Stojanovićot kiengedték az előzetes letartóztatásból, ahol január óta tartották fogva.
Ez nem az egyetlen eset, amikor az elnök kegyelemben részesített olyan személyeket, akik egyetemisták ellen követtek el támadásokat – azok ellen a diákok ellen, akik tavaly november óta tüntetnek az újvidéki vasútállomás előtetőjének leomlása miatt, amelyben 16 ember vesztette életét. Nemrégiben négy, a kormányzó Szerb Haladó Párt aktivistájaként ismert személy kapott kegyelmet, akiket azzal vádoltak, hogy január végén egy egyetemista lányt vertek meg úgy, hogy eltört az állkapcsa. Így Vučić elnök döntésével az ellenük folyó eljárás megszűnt.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

