Az újvidéki polgári gyűlések a Sport- és Testnevelési Kar előtt írtak üzeneteket, amelyeket azután a bíróságok és ügyészségek bejárataira ragasztottak.

„Nem ismerjük el kegyelmi döntéseiket”, „A bűnösöknek minden olyan előtető miatt bűnhődniük kell, amikről még nem is tudjuk, hol vannak”, „Mint egy gyászlap, amin azt írja: alkotmány” – ilyen és ezekhez hasonló üzeneteket írtak szerdán az újvidéki polgárok.

Mint mondják, így akarják támogatni azokat az igazságügyi dolgozókat, akik munkájukat professzionálisan végzik és felbátorítani azokat, akik most még rettegnek.

A terv az, hogy az üzeneteket csütörtökön, munkába érkezéskor lássák.

A tartományi székváros lakosai felháborodtak, amiért Aleksandar Vučić szerb elnök kegyelemben részesítette azt a négy haladópárti verőlegényt, akik eltörték egy egyetemista lány állkapcsát, majd augusztus 4-én Milica Stojanović ügyében is kegyelmet gyakorolt, aki januárban autóval hajtott a tüntetők közé, és súlyos sérüléseket okozott egy lánynak.

Újvidékről üzentek az ügyészeknek és bíráknak (Fotó: N1/Printscreen)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!