Egy 41 éves szerbiai férfi több testrészén is súlyos égési sérüléseket szenvedett csütörtökön a görögországi Asprovalta településen, amikor egy apartmanban gázrobbanás történt. Négy másik szerbiai turista pedig a betört üveg szilánkjaitól sérült meg.
A helyi tűzoltóság közölte, hogy a tűzoltócsapat három percen belül a helyszínen volt, és azonnal elsősegélyben részesítette a sérülteket, beleértve azt a férfit is, aki égési sérüléseket szenvedett.
Mindannyiukat mentők vitték kórházba.
Állítólag egy gázpalack robbant fel, de még tart az eset részleteinek kivizsgálása.
A rendőrség őrizetbe vette az apartman tulajdonosát, egy 86 éves asszonyt.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

