Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy Izrael katonai ellenőrzés alá akarja vonni a Gázai övezet teljes területét – írja külföldi hírügynökségi hírek alapján a hvg.hu.

„Ez a szándékunk” – mondta Netanjahu a Fox Newsnak adott interjúban, amikor megkérdezték tőle, hogy Izrael át kívánja-e venni az irányítást a korábban a Hamász által uralt palesztin övezet fölött. „Nem akarjuk megtartani. Biztonsági övezetet akarunk létrehozni. Nem akarjuk kormányozni. Nem akarunk ott lenni kormányzó szervként” – tette hozzá.

Az izraeli miniszterelnök nyilatkozatával megerősítette azokat az izraeli sajtóértesüléseket, amelyek arról szóltak, hogy Netanjahu a Gázai övezet teljes katonai megszállását javasolja a kormányának. A lapok hozzátették, a kormányfő annak ellenére teszi ezt, hogy az izraeli hadsereg (IDF) és több vezető biztonsági tisztviselő is ellenzi a lépést.

Az elmúlt napokban az ENSZ és több arab ország kormánya is arra buzdította a Hamászt, hogy tegyék le a fegyvert, és mondjanak le a Gázai övezet feletti irányításról. Erre azt követően került sor, hogy több nyugati ország is jelezte: készen áll elismerni a palesztin államot. Így tett többek között Franciaország és Kanada is, az Egyesült Királyság pedig azt közölte, hogy hajlandó elismerni az államot, ha Izrael nem teljesít bizonyos feltételeket. Izraelt eközben számos kritika érte a Gázai övezetben kialakuló humanitárius válság miatt.

Benjamin Netanjahu (Wikimedia Commons)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!