Nem érhető el sem az egészségházakban, sem az állami vagy magánpatikákban, sem pedig a magánegészségügyi intézményekben a MenQuadfi vakcina, amely a meningococcus-fertőzések A, C, W és Y szerotípusa ellen nyújt védelmet. Ezt az információt – mint írják – több forrás is megerősítette a FoNet hírügynökségnek.

„Annak a július elején a FoNet hírszolgálatában megjelent hírnek a nyomán, miszerint egy tízéves fiú, Nenad Vasković, mindössze négy órával azután meghalt, hogy megjelentek nála a meningococcus baktériumfertőzés első tünetei, utánajártunk annak, mennyire hozzáférhető a vakcina e rendkívül veszélyes baktérium ellen” – közölte a FoNet.

A Belgrád Patika, a Szerbiai Gyógyszer- és Gyógyászati Eszközök Ügynökségének (ALIMS) honlapján szereplő adatokra hivatkozva, válaszában azt közölte a FoNetnek, hogy egyetlen meningococcus elleni vakcina sincs bejegyezve forgalmazásra Szerbiában.

A Belgrádi Városi Közegészségügyi Intézet a közérdekű információkra vonatkozó kérésre válaszolva azt írta, hogy a MenQuadfi vakcina nem elérhető sem az egészségházakban, sem a patikákban, az oltás kizárólag bizonyos kockázati csoportoknál történik a Batut Közegészségügyi Intézet révén. Hozzátették, hogy a vakcina beszerzése a Batut intézeten keresztül a Köztársasági Egészségbiztosítási Alap utasításainak megfelelően történik.

A FoNet – mint írják – több belgrádi magánpatikával is felvette a kapcsolatot, amelyek megerősítették, hogy a MenQuadfi vakcina nem elérhető.

Đorđe Trifunović, három- és ötéves gyermekek édesapja, a FoNetnek nyilatkozva elmondta, hogy évek óta próbálja beoltatni gyermekeit, de annak ellenére, hogy hajlandó lenne kifizetni a vakcinát, nem tudta beszerezni.

Trifunović közölte, hogy kapcsolatba lépett a dr. Milan Jovanović Batut Közegészségügyi Intézettel, ahol azt mondták neki, hogy kizárólag felnőtt, nemzetközi utazásra készülő személyeket oltanak be, gyerekeket viszont nem.

A Városi Közegészségügyi Intézet megerősítette a FoNetnek, hogy nincs információjuk a vakcina magánszektorban való elérhetőségéről, továbbá hogy az oltás kizárólag bizonyos kockázati csoportok számára ajánlott. Ezek közé tartoznak a léphiánnyal (asplenia) élők, a komplementrendszer-immunhiányos betegek, a csontvelő-átültetésen átesett páciensek, a laboratóriumi dolgozók, valamint a meningococcus-betegségben szenvedők közvetlen kontaktjai.

Azokat a polgárokat, akik saját költségükön szeretnék megkapni a vakcinát, a Városi Közegészségügyi Intézet a Szerb Köztársaság Egészségügyi Minisztériumához irányítja.

A vakcina kereskedelmi forgalomban kizárólag a dr. Milan Jovanović Batut Közegészségügyi Intézetben érhető el, és ott is csak felnőtt utazók oltására, akik a mekkai zarándoklatra indulnak, katonai internátusokba vagy diákotthonokba készülnek.

_________________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!