Milorad Dodik, bár formálisan még hivatalban van, jogerősen elítélt személyként már nem töltheti be a boszniai Szerb Köztársaság elnöki tisztségét – erről döntött a boszniai állami bíróság fellebbviteli tanácsa, amely megerősítette a februárban hozott elsőfokú ítéletet. A politikust egy év letöltendő börtönbüntetésre és hatéves közügyektől való eltiltásra ítélték, amiért nem volt hajlandó végrehajtani a nemzetközi közösség főképviselőjének, Christian Schmidtnek a döntéseit.

Dodik – ahogyan a jog biztosítja – a szabadságvesztés pénzbírságra váltását kérte, amit a bíróság augusztus 12-én jóváhagyott. Ez azonban nem érinti az ítélet többi jogkövetkezményét.

A Bosznia-hercegovinai Központi Választási Bizottság (CIK) néhány nappal az ítélet után meg is fosztotta őt elnöki mandátumától.

Miért kellett mennie?

A boszniai választási törvény szerint minden olyan választott vagy kinevezett tisztségviselő mandátuma megszűnik, akit hat hónapnál hosszabb szabadságvesztésre ítéltek. Mivel Dodik egyéves börtönbüntetést kapott, a törvény automatikusan kimondja: nem tölthet be többé közfunkciót.

A választási bizottság augusztus 6-án hozta meg a döntést, Dodik pedig fellebbezhet ellene. Ennek határideje két nap, a döntést pedig az állami bíróság fellebbviteli osztálya öt napon belül köteles elbírálni.

Az ítélet nemcsak az elnöki funkcióból zárja ki, hanem minden politikai és közpénzből finanszírozott tisztségből, beleértve a pártvezetői pozíciókat is.

Dodik reakciója: „Én maradok az elnök”

A politikus a döntés után sajtótájékoztatón közölte: nem fogadja el a választási bizottság döntését, és azt kérte a Szerb Köztársaság intézményeitől, hogy ne ismerjék el annak érvényességét. Felszólította a rendőrséget is, hogy ne engedjék meg szavazóhelyiségek megnyitását, ha előrehozott választást írnak ki.

Az X közösségi platformon egy sor bejegyzésben reagált, trágár megjegyzésekkel kezdve, majd saját beiktatási esküjéből idézve. Azt állította, hogy a CIK-nek „nincs hatásköre felette”, és kijelentette: „A megadás nem opció”.

Dodik egy másik ügyben is érintett: az alkotmányos rend megdöntésének kísérlete miatt bírósági idézésre nem jelent meg, ezért korábban elfogatóparancsot is kiadtak ellene, amit végül visszavontak, miután titokban megjelent a bíróságon.

A politikus az ellene indított eljárásokat „összehangolt támadásnak” nevezte Szerbia és a boszniai Szerb Köztársaság ellen.

Lehet-e elnök nélkül a boszniai Szerb Köztársaság a 2026-os választásokig?

A CIK-nak a boszniai választási törvény alapján 90 napon belül előrehozott elnökválasztást kell kiírnia. A Szerb Köztársaság alkotmánya szerint az elnököt ideiglenesen a helyettesei helyettesíthetik, de új elnököt kell választani, függetlenül attól, hogy a következő rendes választás 2026 októberében esedékes.

Ha ez év végéig nem írják ki a választást, jövőre már nem lehet, mert a választási évben tilos előrehozott voksolást tartani – figyelmeztetett Vehid Šehić, a CIK korábbi elnöke.

Az eltiltás másokat is érintett

A testület hasonló esetekben már több politikust megfosztott mandátumától – például Fadil Novalić volt kormányfőt, aki a jogerős ítélet kihirdetésekor parlamenti képviselő volt. Hasonló döntést hoztak Rajko Papović, Gacko község közgyűlési elnöke esetében is, aki egyszerre töltött be két összeférhetetlen tisztséget: tanácsadó volt a Szerb Köztársaság elnökénél is.

Milorad Dodik (Beta)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!