A Szerbiai EU-integrációs Nemzeti Konvent (NKEU) (a civil társadalom és szakmai szervezetek konzultatív fóruma – szerk.megj.) közleményben reagált Ana Brnabić házelnök korábbi levelére, melyben a tiltakozó polgári akciók kapcsán kért állásfoglalást. A Konvent hangsúlyozza: komoly aggodalommal követi az egyre mélyülő intézményi, politikai és társadalmi válságot Szerbiában, és továbbra is elkötelezett a konfliktusok intézményes, párbeszéden alapuló rendezése mellett, írja az N1.
A Programtanács által jegyzett válaszlevél szerint Brnabić – mint a parlament elnöke – politikai és intézményi pozíciójából adódóan köteles elindítani egy fenntartható, mindkét fél számára elfogadható kiutat a válságból. Ez magában kell hogy foglalja a választási rendszer reformját, valamint a média működésének törvényességét és szakmai minimumát biztosító intézkedéseket.
A Konvent szerint a folyamat sikeréhez nem elég a politikai akarat azok részéről, akiknél a hatalom összpontosul – elengedhetetlen egy olyan átmeneti időszak, amelyben legalább minimális bizalom épül ki a felek között. Enélkül nem jöhet létre konszenzus annak elismerésére, hogy a hatalommal való tartós visszaélés, az intézményi párbeszéd kiüresítése, a média sokszínűségének korlátozása és a civil, valamint szakmai vélemények rendszerszintű figyelmen kívül hagyása vezettek el a jelenlegi válsághoz.
A Konvent emlékeztet: ezekre a problémákra évek óta folyamatosan figyelmeztetett, az aktuális válság egyik legkézzelfoghatóbb következménye pedig az ország uniós integrációjának gyakorlatilag teljes megrekedése.
A levélben hangsúlyozzák: a politikai feszültség növekedése, a bizalmatlanság légköre és a mind gyakoribb incidensek a társadalom súlyos polarizálódásáról, valamint az intézményekbe vetett bizalom eróziójáról tanúskodnak. Az elmúlt hónapokban Szerbia-szerte százával zajlottak tüntetések – eltérő jelleggel és szervezettséggel –, amelyek egyértelműen azt az érzést tükrözik, hogy az emberek kiszorultak a döntéshozatalból, és elvesztették hitüket az állami intézmények felelősségteljes működésében.
A Konvent arra is rámutatott, hogy a politikai ellenfelek, aktivisták és újságírók éveken át tartó büntetlen célkeresztbe állítása – beleértve személyes és bizalmas adataik kiszivárogtatását, sokszor állami intézmények eszközeinek felhasználásával – tovább rombolta a rendszer iránti bizalmat.
Külön kitértek arra, hogy az utóbbi időszakban fokozódtak azok az esetek, amikor a magánszféra sérthetetlensége sérült – legyen szó tüntető polgárok részéről érkező nyomásgyakorlásról a hatalom egyes képviselőivel szemben, vagy a másik oldalról érkező, vélhetően a kormánypárthoz köthető megtorlásokról. A közlemény szerint több olyan eset is történt, amikor a tiltakozásokban részt vevő aktivisták vagy vállalkozók magántulajdonát ismeretlen tettesek rongálták meg – feltételezhetően politikai indíttatásból.
Végezetül a Konvent világossá teszi: elvárják a házelnöktől, hogy konkrét lépésekkel bizonyítsa elkötelezettségét a párbeszéden alapuló, fenntartható válságrendezés iránt.
Illusztráció (021.rs)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

